F1: Visszatér a paddockba a félig vak pilótanő

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.05.07. 14.30

A tavaly júliusban súlyos tesztbalesetet szenvedett Maria de Villota is ott lesz a Spanyol Nagydíjon.

Tavaly nyáron, a duxfordi aerodinamikai teszten csapódott egy lenyitott teherautóplatónak a Marussia tesztpilótája, Maria de Villota. A pilótanő súlyos fejsérüléseket szenvedett, a balesetben elvesztette jobb szemét, felépülése óta egyetlen versenyre sem látogatott el. A hétvégi Spanyol Nagydíjon törik meg a jég.

“Egy kicsit ideges vagyok” – mondta de Villota. “A balesetem óta ez lesz az első verseny, amelyre kimegyek, kicsit nyugtalanabbul is alszom. Nehéz lesz, mert nagyon hiányzik a versenyzés, de itthon szeretnék végre találkozni a többi pilótával. Ráadásul szerintem ugyanolyan jó versenyre van kilátás, mint amilyeneket mostanában láthattunk.”

“Szeretnék személyesen köszönetet mondani sokaknak, akikkel a baleset óta nem találkoztam, és eddig nem tudtam meghálálni a támogatásukat. A marussiás srácokkal furcsa lesz találkozni, mert a baleset óta már másokkal dolgoznak együtt, de tulajdonképpen ez az élet rendje. Ott voltam, de az élet megy tovább.”

Kommentek

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.