Lewis Hamilton úgy érzi, 2013-ra gyakorlatilag megújult, a mercedeses váltás nem pusztán a szűken vett karrierjében, hanem az egész életében új fejezetet jelent, árulta el a Daily Mailnek adott interjújában.
A 2008-as bajnok arról beszélt, hogy pár évvel ezelőttig elnyomásban élt, mindig kételkedett önmagában, hiszen ott állt mögötte a gyerekkorától őt menedzselő édesapja, Anthony, valamint a McLaren-vezér Ron Dennis. 
“Egyértelműek a párhuzamok, Ron és édesapám nagyon hasonló személyiség. Mindketten nagyratörő, erős emberek. Apám igazi családfő, mindenki hozzá fordul. Olyan, mint egy keresztapa. A McLarennél pedig Ron a keresztapa. Nyilván nagy hatalmuk van – hogy ez félelmen alapul-e, nem tudom, de mindenképp vannak párhuzamok.”
“Amióta az eszemet tudtam, ellenőrzés alatt álltam, csak az utóbbi egy-két évben változott a helyzet. Ma már senki sem irányít, a magam ura vagyok. Persze főnökeim vannak a Mercedesnél is: Ross Brawn, Toto Wolff és Niki Lauda.”
“Úgy gondolom, hogy a családomtól jó erkölcsöt és tiszteletet tanultam, tudok viselkedni, de ma már magam hozom a döntéseimet. A magam ura lettem, erre is vágytam. Boldogabb vagyok ma, senkinek nem tartozom elszámolással.”
“Nem akarok ebbe nagyon belemenni, hiszen jó a viszonyom édesapámmal, de korábban mindig kételkedtem a saját döntéseimben, ezt nevelték belém. Ott volt ez a teher, de ma már nincs. Ma egyszerűen csak felhívom, és mondom, hogy apa, úgy döntöttem, hogy megveszem ezt a házat vagy azt az autót, szeretném, ha te is látnád – ma már más a viszonyunk. Régen nem így ment.” 
Hamilton azt is elismerte az interjúban, hogy pár évvel ezelőtt alaposan össze volt zavarodva – a sikeressége, az önállósodási vágya, valamint a bonyolult kapcsolatai, magánéleti problémái rányomták a bélyegüket a munkájára és az életére.
“Erőtlen voltam, motiválatlan. Már-már depressziós, de ezért nem. Egyszerűen nem volt tett- és akaraterőm. A dolgomra sem tudtam összpontosítani. Egy időszakban okkal-ok nélkül ütköztem, nem voltam ott fejben. Az F1-ben viszont mindig 100 százalékosan kell összpontosítani, nem érünk rá más dolgokon agyalni.”
“Évekig tartott, mire eljutottam oda, hogy már nem izgat, mit mondanak az emberek. Egy időben egy bizonyos valaki mondott bizonyos dolgokat, az különösen megzavart. Három évvel ezelőtt volt ez, minden összejött akkoriban, már-már úgy éreztem, hogy szándékosan csinálja ezt velem. Nem segíteni akart, és sajnos meg is volt a hatása.”
“De ma már nagyszerű az életem. Helyre kell tenni a dolgokat, a magánéletben is boldognak kell lenni ahhoz, hogy a munkában 100 százalékosan teljesíts.”