F1: Megint kispadoztat a Marussia

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.05.06. 11.30

A Marussia Bahrein után Barcelonában is pályára küldi tesztelőjét, a venezuelai Rodolfo Gonzalezt.

Rodolfo Gonzalez valószínűleg igen szép szponzori csomaggal állított be a Marussiához, hiszen annak ellenére, hogy idén két újoncot versenyeztet a kiscsapat, immár másodszorra kap edzéslehetőséget az egyik versenyző “kárára”.
A bahreini első szabadedzés után Gonzalez Barcelonában is vezet majd, de ezúttal Jules Bianchi helyett az amúgy sem túl fényesen teljesítő Max Chiltonnak kell majd kispadoznia péntek délelőtt. A venezuelai pilóta szahíri gyakorlása egyébként nem alakult jól, műszaki hiba miatt csak hét kör jutott neki.
A Marussiánál – a többi csapathoz hasonlóan – nagyon kíváncsian várják az első európai hétvégét. Barcelona igen tanulságos lehet.
“Mindig érdekes a barcelonai verseny, ugyanis nagyon jó mérce a mezőny erőviszonyait és a csapatok saját új fejlesztéseit illetően is. Mi is hozunk frissítéseket, és mivel a télen teszteltünk is Barcelonában, kiváló alkalom lesz most, hogy az összevethessük a fejlődésünket az akkor alapadatokkal. Előbb a legutóbbi, bahreini csomagot próbáljuk ki, majd jönnek az újdonságok” – magyarázta a csapatfőnök, John Booth.
“Bahreinben mindig is küszködtünk egy kicsit, de bízunk benne, hogy a Circuit de Catalunya megerősíti, hogy a jó fejlesztési irányba haladtunk eddig idén” – tette hozzá.

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.