Míg a szezon első három futama után a túlzott előzékenysége miatt kritizálták Sergio Perezt, a McLaren ifjonca a Bahreini Nagydíjon épp az ellenkezője miatt kapott: csapattársa, Jenson Button utólag arról beszélt, hogy a túl agresszív, veszélyes volt a pályán a csatájuk közben.
Az ügyet azóta látszólag elsimították a wokingi csapatnál, de Perez a hétvégén egy mexikói rendezvényen határozottan cáfolta, hogy közvetlenül Buttontól is bocsánatot kért volna a történtek miatt.
“Több helyen is megjelent, hogy bocsánatot kértem Jensontól, de nem így történt. Tőle nem kértem elnézést, ugyanis szerintem erre nem volt okom. A csapatnak tartozunk bocsánatkéréssel, erről volt szó. Bocsánatot is kértünk a csapattól, amiért kockáztattunk és mindketten túl agresszívek voltunk. De nem, Jensontól egyszer sem kértem bocsánatot” ? mondta a saját pozíciójának megerősítésére törekvő Perez, hozzátéve, hogy ezzel rendben van a kapcsolata a világbajnok csapattárssal.
“A kritikák rögtön a futam után megfogalmazódtak. Beszéltünk, és ez pozitív volt számomra, a csapat és Jenson számára is.”