F1: Räikkönen Webber helyén? Nem kérdés!

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.04.22. 08.30

A szakértők szerint magától értetődő, hogy a Red Bullnak Kimi Räikkönent kell választania, ha az év végén búcsút intenek Mark Webbernek.

A Maláj Nagydíj óta komoly kérdés, hogy hosszabbít-e még szerződést Mark Webber és a Red Bull. A veteránt az elmúlt hetekben hírbe hozták a Porschével 2014-re, és bár ezt cáfolták később, reális elképzelés, hogy a bajnokcsapat mást keres az ausztrál helyére.
Természetesen van jó néhány fiatal tehetségük, de jelölt lehet Kimi Räikkönen is, akinek csak 2013 végéig van szerződése a Lotusszal. A bahreini hétvégén több szakember is a finn leigazolása mellett érvelt.
“A paddockban folytatott beszélgetések és a látottak alapján az az érzésem, hogy annak ellenére, hogy vannak feltörekvő fiataljaik az utánpótlásprogramban, nagy nevet igazolnak majd, ezt akarják” – mondta a brit Sky Sports kommentátora, David Croft a Red Bullról.
“Nagyon sok szól Kimi mellett. Räikkönen jó barátságban van Vettellel, együtt szoktak tollaslabdázni – és állítólag mindig Kimi nyer” – utalt arra a szakkommentátorként dolgozó Anthony Davidson, hogy Vettel mellett jobban megférne a laza finn, mint az ami a szívén, az a száján típusú Webber.
A Mercedes-csapat címzetes elnöke, Niki Lauda szerint is egyértelmű választás lenne Räikkönen:
“Szenzációs, laza srác, és egy szinten van Vettellel, Alonsóval és Hamiltonnal. Kimi egyértelműen bajnoki esélyes. Ha Red Bull helyében lennék, és pilótacserére készülnék, akkor kétségtelenül Kimit akarnám. Messze ő a legjobb pilóta a piacon” – mondta az osztrák legenda a német Bildnek.
Bár a Red Bull-os átigazolást illető spekulációk, pletykák egyre erősödnek, Räikkönen továbbra sem akar ezekkel foglalkozni:
“Még nincs szerződésem a jövő évre, ennyi igaz. Ezen túl azonban nem akarok beszélni erről a témáról. Jól akarok teljesíteni idén, aztán majd minden kialakul. Még nagyon sok dolog lóg a levegőben, hosszú még az idény, majd meglátjuk, mi lesz. Nagyot változnak majd a dolgok, amikor a csapatok teljesen átállnak a 2014-es fejlesztési programra, érdekes lesz látni, mi történik majd.” 
Webber szerződéséről eddig hagyományosan nyáron, június-júliusban döntöttek a Red Bullnál, az ausztrál pedig közvetlenül a tulajdonos Dietrich Mateschitzcel tárgyalt a kérdésről. Osztrák sajtóértesülés szerint a 36 éves pilóta ma is találkozik az üdítőmágnással.

Kommentek

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.