F1: Vettelék nem bírtak Rosberggel

Forma-1 Bahreini Nagydíj időmérő

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.04.20. 14.12

Meglepetésre a mercedeses Nico Rosberg szerezte meg a pole-t a Bahreini Nagydíj időmérőjén, Sebastian Vettel és Fernando Alonso sem bírt a némettel.

Meglepetéssel zárult a Bahreini Nagydíj kvalifikációja, ugyanis az időmérő előtt favoritnak tekinthető Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen helyett a mercedeses Nico Rosberg szerezte meg a vasárnapi pole-t.
A német a 2012-es Kínai Nagydíj után pályafutása második időmérős elsőségét hozta, ami egyben a Mercedes jó formáját is aláhúzta, hiszen egy héttel korábban Sanghajban Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. Nagy kérdés persze, hogy az ezüst nyilak milyen versenytempóra képesek, ugyanis a gumikopás gondokat okoz náluk.
Az eredménylistán Vettel és Alonso követte Rosberget, de megszorítani sem tudták, Lewis Hamilton és Mark Webber hátrasorolással kezd majd.
Meglepően lassú volt Räikkönen, míg a Force India újra megmutatta, hogy pillanatnyilag átvették a küszködő McLaren helyét az élmezőnyben. Jenson Button azért így is beküzdötte az autót a top10-be, az angol már a versenyt tartotta szem előtt, Webber autóját is a futamra hangolták – a 7. helyről indul.
Massa ugyan csak hatodik volt az időmérőn, de ketten is mögé kerülnek a büntetések miatt, így negyedik helyről indulhat.
Hogyan alakult az időmérő?
33 fokos levegő- és 42 fokos aszfalthőmérséklet mellett, viszonylag szeles időben indult a kvalifikáció első szakasza.
Bár Lewis Hamilton autóját sikerült megjavítani a harmadik edzés adódott hiba után, de a 2008-as bajnok autójában sebességváltót kellett cserélni, így a Sanghajból hozott öt- és háromhelyes büntetéssel rendelkező Esteban Gutierrez és Mark Webber mellett ő is – öthelyes – hátrasorolás tudatában kezdhette az időmérőt.
Az előző héttel ellentétben ezúttal nem volt olyan hosszú kivárás a Q1 elején, a két sauberes bő két perc elteltével a pályára lépett – igaz, mások most sem siettek annyira.
Fernando Alonso az első nekifutásra nagyszerű, 1:33 alatti kört ment, míg Red Bull-osok már az első szakaszban a lágyabb (közepes) keverékkel próbálkoztak, nyilván stratégiai okokból.
Az első szakasz végén szokás szerint búcsúzott a két Caterham- és Marussia-pilóta, mellettük az egész hétvégén küszködő Gutierrez és a williamses Pastor Maldonado esett ki, aki ezredre ugyanolyan kört ment, mint csapattársa, Valtteri Bottas, azonban a finn előbb futotta a mért körét. Alonso ideje érinthetetlen maradt.
A Q2 első igazán ütős idejét Nico Rosberg hozta 11 perc után, ő is bement 1:33 alá. A legnagyobb kérdés az volt, hogy a mclareneseknek sikerül-e beküzdeni magukat a Q3-ba. Jenson Buttonnak sikerült a bravúr, a csak egy értékelhető kört futó Romain Grosjeant tolta ki a favoritok közül.
A lotusos francia mellett a két Toro Rosso, a mclarenes Sergio Perez, Hülkenberg és a williamses Bottas búcsúzott.
Az utolsó szakasz első menetében újra Rosberg állt az élre, Alonso és Hamilton is lassabb volt nála. A többiek csak később mutatták meg, mit tudnak, az utolsó két-három percben mentek ki. A Ferrari Massa esetében a kézenfekvő közepes helyett a kemény keveréket tette fel, már a vasárnapi rajtra gondoltak.
A “szétlövést” Webber kezdte meg, de nem volt meg a kellő tempója. Räikkönen és Vettel sem volt elég gyors, Alonso kétszer is hibázott hibázott (elfékezte magát, majd lecsúszott az ívről), körét nem fejezte be, kiment a bokszba, feladta. Rosberg viszont még rá tudott licitálni a saját idejére, magabiztosan hódította el a pole-t.
A Mercedes ezzel megszerezte harmadik modern kori, sorozatban második pole-ját, amely egyben Rosberg 2. időmérős elsősége is. 


Az első sorba Vettelnek sikerült még kvalifikálnia, mögötte – a büntetéseknek köszönhetően – Alonso és Massa, di Resta és Sutil, Webber és Räikkönen, végül Hamilton és a mért időt nem futó Button áll majd a rajtrácson vasárnap. Massa taktikailag előnyben lehet az előtte állókkal szemben, hiszen nem a közepes, hanem a kemény keverékkel vezetett a Q3-ban, így holnap is azzal vág neki a futamnak.
A Bahreini Nagydíj a hagyományos, délután 14 órás időpontban kezdődik.
Bahreini Nagydíj, időmérő edzés, Szahír, 2013.04.20.

Kommentek

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.