F1: Rosberg beindulna végre

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.04.20. 14.25

Szinte a semmiből szerezte meg a bahreini pole-t Nico Rosberg, de nem tudja, hogy a győzelemhez elég gyors-e a Mercedes. Az időmérő első három helyezettjének nyilatkozatai.

Nico Rosberg (1.): “Egy kicsit tényleg meglepő ez a pole. Tegnap még nem volt egyértelmű, hogy kié a leggyorsabb autó, főleg egy körön, mi is szenvedtünk egy kicsit. Ma reggel már elégedettebb voltam, egész jól sikerült beállítanunk az autót, fantasztikus eredményt értünk el. Nehéz verseny előtt állunk a hátsó gumik kopása miatt. Most szeretném végre beindítani az idényt, eddig nem volt az igazi számomra. Sőt, ez volt az első igazi időmérőm, biztosan nagy harc lesz az elején. Nehéz megítélni, hogy a versenytempónk elég lesz-e a győzelemhez, de meg fogom próbálni!”

Rosberg később jelezte, hogy vasárnap nem vár csodát. “Jó esély van arra, hogy holnap nem leszünk annyira gyorsak, mint ma voltunk. Sokkal nehezebb dolgunk lesz, de nem adjuk fel előre.”

Sebastian Vettel (2.): “Nem vagyok csalódott, Nico nagyon erős kört rakott össze. Először csak azt láttam, hogy második vagyok, azt nem, hogy mennyi hiányzott. Pedig rendben volt a kör. Amikor megmondták, mennyi a hátrányom, világossá vált, hogy Nicót ma nem lehetett megverni. Ami jó, hogy sikerült gumit spórolnunk, és mivel ismét a gumikról fog szólni a verseny, jó eredmény az első sor.”

Fernando Alonso (3.):
“Nincs tévénk az autóban, nem tudtam, hogy a többiek milyen kört futottak. Szerettem volna befejezni a második kört is, de a végén láttam, hogy az előzőhöz képest egy tizeddel lassabb vagyok, így inkább kijöttem és spóroltunk. Lehet, hogy még szükség lesz azokra a gumikra. A harmadik hely egyáltalán nem rossz a holnapi versenyre, harcban lehetünk a dobogós helyezésért.”

Kommentek

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

Önvezető autóban gondolkozik az Apple

Komolyan gondolkozik az önvezető autó fejlesztésén az Apple, de ehhez a hatóságok és a többi fejlesztő segítsége is szükséges lesz.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

Csak egy darab készült ebből a Ferrariból

Dr. Rick Workman nem szeretett volna olyan Ferrarit, amilyen bárkinek lehet, inkább felkérte az olasz gyártót, hogy építsenek egyet csakis neki.

Jelentősen drágulhat az üzemanyagok ára

Akár 10 forinttal is drágulhat az üzemanyagok ára a jövő héten a piaci változások alapján.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.