F1: Tarolt az edzésen a Ferrari

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.04.19. 11.10

A Bahreini Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari két pilótája, Felipe Massa és Fernando Alonso zárt az élen. A harmadik Nico Rosberg lett a Mercedesszel.

A Ferrari sanghaji győzelmi lendülete megmaradt, legalábbis erre utal, hogy a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén Felipe Massa és Fernando Alonso volt a leggyorsabb. A brazil 77 ezreddel verte a spanyolt.
A maranellói csapatnál a jó tempó mellett a múlt is bizakodásra adhat okot: a két pilóta együtt összesen ötször győzött Szahírban.
A vörösök mögött Nico Roserberg, majd a címvédő Sebastian Vettel zárt, és az első ötbe befért még a mostanában mindig versenyképes Force Indiában ülő Paul di Resta is.
Jenson Button a McLarennel hozta a “szokásos” 6. helyét, őt a másik Red Bull és a másik Force India követte, a top10-et pedig a két Lotus zárta. Kimi Räikkönennek és Romain Grosjeannak sem volt sima edzése, a finn beállítási gondokkal küszködött, míg a francai pilóta autójában a KERS vacakolt.
Lewis Hamilton csak a 13. idővel zárt, de feltehetőleg csak az edzésprogramja miatt.
A mezőny végében két pilótacsere is történt: a Caterhamnél munkába állt Heikki Kovalainen, hogy tesztelje a fejlesztéseket, azonban a gyakorlás végén hattizeddel el volt maradva Charles Pictől, ami talán nem mutat túl jól a Forma-1-es visszatérési ambíciói szempontjából.
A Marussiánál a venezuelai tesztpilóta, Rodolfo Gonzalez ült az autóba, de mindössze 7 kört ment, természetesen a leglassabb volt.
Bahreini Nagydíj, 1. szabadedzés, Szahír, 2013.04.19.

Kommentek

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbáljál magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

Egyszerre áremelés és árcsökkentés a kutakon

A Mol szerdán emeli a benzin árát, a gázolajé ugyanakkor csökkenni fog.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.