Ahogy közeledik a Bahreini Nagydíj, a feszültség is egyre nő a közel-keleti királyságban. A társadalom rendszerellenes része is megosztott, a nagyobb szabadságért, a demokratizálódásért  békésen tüntető többség mellett ott vannak a radikális elemek, fiatalok akik örömmel csapnak össze a rendőrökkel, valamint iráni támogatású terrorsejtek is. 
Egy biztos, az ellenzékiek túlnyomó többsége nem nézi jó szemmel a Forma-1-es nagydíjat, hiszen az a királyi család kirakatrendezvénye.
Az F1 fejesei, Bernie Ecclestone és az FIA-elnök Jean Todt is sokszor hangsúlyozta már, hogy nem kívánnak politizálni, a sportág csak versenyezni megy Bahreinbe, de egy mai interjúban Ecclestone igyekezett gesztusokat tenni az ellenzékiek felé is. Az F1 ura szívesen tárgyal velük, csak ne legyen balhé. 
“Szívesen tárgyalok bárkivel, ahogy már korábban is megtettem” – mondta az angol, elárulva, hogy tavaly is fogadta Londonban az al-Wefaq ellenzéki csoport tagjait.
“Mi nem szeretnék balhét, nem szeretnénk azt látni, hogy az ottaniak olyan dolgok miatt mennek egymásnak, amiket mi nem értünk, mert tényleg nem érthetjük. Egyesek viszont azt hiszik, hogy miattunk vannak problémák Bahreinben.”
“Megértjük az ellenzékieket is. Ne feledjük, én voltam az, aki úgy döntött, ne legyen verseny Dél-Afrikában az apartheid idején.” 
“Nagyon remélem, hogy rendezni tudják a dolgaikat! Ha vannak gondok – márpedig vannak, hiszen az emberek nem balhéznak csak úgy ok nélkül – akkor azokat meg is lehet oldani valahogyan. Nem hiszem, hogy az érdekeikért kiálló emberek rossz emberek lennének vagy hogy ártani akarnának másoknak, hogy ezzel húzzák alá a mondanivalójukat” – mutatott rá arra, hogy nem tekintik ellenségeiknek a tiltakozókat.