Button: Ennek most örülnünk kell!

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2013.04.13. 10.45

Jenson Button már annak is örül, hogy bejutott a McLarennel a Q3-ba, a nyolcadik hely igazi bónusz. Sergio Perez küszködött.

Jenson Button Kínában megmutatta, hogy az eddigi gyengélkedés ellenére van potenciál a McLarenben, lazán elkormányozta az autót a Q3-ig. Ott aztán a nyolcadik helyet szerezte meg, de csak azért, mert Sebastian Vettel és Nico Hülkenberg nem futottak mért kört.

“Az volt a célunk, hogy miénk legyen a legjobb közepes gumis rajtpozíció a rajtrácson, még akkor is, ha ez a tizedik helyet jelenti” – mondta Button. “Megcsináltuk, ez a maximum, amit ma megtehettünk. Nagyon elégedettnek kell lennünk az időmérős teljesítményünkkel: ahhoz még nem vagyunk elég gyorsak, hogy az élmezőnnyel versenyezzünk, de a Q2-es hetedik hely reményt keltő. Az meg hihetetlen, hogy mindkét Red Bullt sikerült megelőznöm egy kétperces körrel!”

“Elöl mindenki szemcsés lágy gumikkal rajtol, és az is valószínű a szabadedzések alapján, hogy a lágyakon az üzemanyag is gyorsabban fog fogyni. Nagyon izgalmas verseny előtt állunk, az első tíz kör is eseménydús lesz. Remélhetőleg lesz egy kis üres tér előttem, meglátjuk, mi sülhet ki ebből.”

Sergio Pereznek nem sikerült a bravúr, a mexikóinak a Q2 volt a végállomás, a 12. helyről indulhat. “Nehéz ez a hétvége” – bökte ki Perez. “Be kellett volna jutnom a Q3-ba, de nem tudtam annyit javulni a Q2-ben, mint a többiek. A felvezető köröm nem volt ideális, és innentől szenvedés volt összerakni egy igazán jó kört.”

“A holnapi versenyen a gumik mindenki életét megnehezítik majd, megjósolhatatlan, mi lesz a vége. Kemény futam lesz, sok múlik majd a stratégián, de szerintem szerezhetünk néhány értékes pontot.”

Kommentek

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

F1: Mégsem nyúlnak a DRS-zónákhoz

Bár az előzések száma jelentősen csökkent a Forma-1-ben 2016-hoz képest, a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, nem módosít a DRS-zónákon.

F1: Napokon belül bejelenthetik a Sauber-Hondát

Ahogy közeleg a határidő, egyre erősebbek a Saubert a Hondával összekapcsoló hírek. Jövőre már két csapatnak szállíthat a japán gyártó.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

Teniszpályára skiccelték fel a luxuskombit

Wimbledon makulátlan gyepébe nem vandálok, hanem maguk a pályagondozók rajzolták bele a Jaguar XF Sportbrake prémium kombi körvonalait.

Felhők közé emel a magyar Trabant motor, és ez nem vicc

Magyarországon az épülő szocializmus találkozása a repülési vággyal érdekes szerkezeteket szült, a felhők közé vágyóknak köszönhetünk egy különleges Trabant motort, ami képes volt embereket égbe emelni.

Három lány egészen intim viszonyba került az új Suzukival

Az új Suzuki Ignist főleg a fiataloknak szánja a japán gyártó, közülük is a női vásárlókat fogták leginkább célkeresztbe. Nekünk sem kellett több: megkértünk három fiatal hölgyet, hogy szedjék ízekre az Ignist.

A Toyota felszámolja a közlekedési dugókat

Sikerrel zárult a Toyota Mobilitási Alapítvány (TMF) thaiföldi projektje, amelynek elsődleges célja a hatmilliós Bangkok utcáin gyakran tapasztalható közlekedési dugók enyhítése volt.

Kereszteződésben ennél zseniálisabb dolgot még nem láttunk

Nem tudsz kihajtani a keresztező forgalom miatt, és senki nem enged ki? Van egy megoldás!

Na, hány km új autópálya épül 100 milliárdból?

Az M4 Berettyóújfalu és Nagykereki közti szakaszának első üzeméhez hasonlóan a másodikat is a Duna Aszfalt és a Hódút építheti meg, ezúttal az A-Híd Zrt.-vel együtt.

Fontos változásokra készülhetnek az autósok

Változnak a műszaki vizsgát érintő szabályok és a jogosítvánnyal kapcsolatos rendelkezések.

SMS-ben rúgta ki munkásait az államosított gyár

Miután a General Motors venezuelai üzemére rátette a kezét a helyi kormány, a cég írásos üzenetben közölte alkalmazottaival: átutalták a végkielégítésüket, vehetik a kalapjukat.

Nagy a baj Szeged és Hódmezővásárhely között

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train.

Sosem látott fotókon az oroszok új tankja

Nézz be az orszok legújabb tankjának fülkéjébe, ezeket a fotókat még nem sokan látták, néhány napja kerültek fel a netre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.