A Williams 2012-ben szerződtette tesztpilótaként a korábbi DTM-versenyzőt, egyben az akkori társtulajdonos és ügyvezető feleségét, Susie Wolffot. 
A 30 éves pilótanő tavaly Silverstone-ban már vezetett egy bemutatónapon, majd a csapat 2013-as autóját elsőként próbálta ki egyenes vonalú aerodinamikai teszten, de feltett szándéka, hogy valódi tesztkörülmények között gyűjtsön további F1-es tapasztalatokat. A végső cél a versenyzői állás, az F1-es “jogsit”, az ún. szuperlicencet a 2013-as ifjoncteszt után szeretné kiváltani.
“Amikor meglesz a teszt, kérelmezni fogom a szuperlicencet, aztán igyekszem majd a lehető legjobb helyzetbe kerülni, hogy versenyzői ülést szerezhessek” – nyilatkozta. 
“A kilométereim már most is meglennének (a szuperlicenchez), de egyelőre nem lenne értelme kiváltani, hiszen még semmi esélyem, hogy versenyzői állást kapjak. Még sosem gyakoroltam a rajtot, nem gyakoroltam a bokszkiállásokat, egyáltalán, több időt kell még töltenem az autóban.”
“Nem akarok kapkodni, mindent rendesen szeretnék csinálni, minden egyes lépcsőfokon bizonyítani szeretnék. A Williams-féle csapatok nem ültetnek autóba olyan pilótát, aki nem elég jó. Be kell bizonyítanom, hogy én az vagyok.”
A női pilóták F1-es szereplését illetően megosztottak a vélemények, míg a sportág uraként ismert Bernie Ecclestone nagyon szeretné a szebbik nem egy tagját a rajtrácson látni, de a férfiközpontú száguldó cirkuszban nem mindenki van ezzel így. Wolff azt mondja, őt nem izgatja az itt-ott érzékelhető nőellenesség: 
“Ki kellett vívnom a csapat megbecsülését, jól kellett tesztelnem, meg kellett mutatnom, hogy megérdemlem a lehetőséget. A csapatnál már nagy támogatást élvezek, és az is fantasztikus, hogy Claire-ből helyettes csapatfőnök lett. Mindenkit nagyon lelkesít a jövő.”
“A sztereotípiák örökké élnek, egyesek nem hiszik, hogy valaha is szerepe lesz a nőknek a motorsportban, mások pedig egyenesen nem is szeretnék ezt, de én azt érzem, hogy megérdemelten vagyok ott a paddockban.”