F1: Sport vagy szórakoztatás?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.04.05. 12.00

A Pirelli számára komoly kihívás, hogy megtalálja az egyensúlyt az izgalmas, látványos versenyeket, hozó, de a sportszempontoknak sem ártó gumik között.

A Pirelli – a kéréseknek megfelelően – 2013-ra módosított a gumijain, hogy újra felpezsdítse a 2012-es idény végére izgalommentessé, kiszámíthatóvá vált stratégiákat, és így a versenyeket. A lágyabb, gyorsabban kopó gumik azonban többeken kifogtak, a Red Bull és a Mercedes is nyíltan panaszkodott az első hétvégéken.
Mark Webber is azt mondja, hogy az új gumikkal nem tud 100 százalékon hajtani, de azt is elismeri, hogy a gumihelyzet jót tesz a show-nak.
“Azt hiszem, a semleges nézőknek, az F1 újabb követőinek jó dolog ez, viszont a régebbi, a sportágat alaposabban ismerő szurkolók számára felemás. Jelenleg 80-85 százalékon hajtunk, a verseny a gumik óvásáról szól, nem arról, hogy a határon autózunk” – mondta az ausztrál veterán.
 
Az expilóta és szakkommentátor Martin Brundle megvédi a Pirellit:
“A Pirelli csak azt tette, amit kértek tőle – izgalmasabbá tette a versenyt. Simán hozhatnának keményebb gumit a következő futamra, de tényleg ezt szeretnénk? Meg kell találni az egyensúlyt. Szerintem senki nem szeretne unalmas, egykiállásos futamokat, másrészt persze öt kerékcsere is bohózat lenne. De a két-három kiállás jó kompromisszum” – magyarázta a Speed Weeknek. 
“Megértem, hogy néhány pilóta nem örül, mert tényleg úgy lenne a jó, ha a leggyorsabb nyerne és nem az, aki a legügyesebben spórol a gumikkal. A dilemmát az jelenti, hogy vajon a sporton vagy a szórakoztatáson legyen a hangsúly. Azonban nem szabad elfelednünk, hogy az utóbbi nélkül az előbbi sem létezne.”
A kritikák miatt a Pirelli megígérte, hogy a tengerentúli futamok után kiértékeli a helyzetet, esetleg változtat, ha sokan szeretnék, de valószínű, hogy nem lesz erre szükség, ugyanis az olasz gyártó az F1 ura, Bernie Ecclestone teljes támogatását élvezi.
“Mi tetszik jobban, a mai verseny vagy az, amikor nem volt előzés, és már a rajt előtt elég biztosan lehetett tudni, hogy ki nyeri majd a versenyt?” – utalt a néhány évvel ezelőtti bridgestone-os körmenetekre a brazil O Estado de S.Paulónak.

Kommentek

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.