F1: Júliusig kell meghúzni a fejlesztést

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.04.05. 10.10

A Force Indiá-s Paul di Resta szerint a csapat a módszeres fejlesztési munkának köszönheti versenyképességét, igaz, nyár közepére ki is fut az idei autó csiszolgatása.

Bár a Force India csúnyán felsült a Maláj Nagydíjon, miután mindkét versenyzője kiszállt az új fejlesztésű kerékanyák hibája miatt, az azonban így sem kétséges, hogy a silverstone-i alakulat gyors, versenyképes autóval kezdte a 2013-as idényt.
Paul di Resta szerint a titok a téli fejlesztések megközelítésében van, egyáltalán nem kapkodtak a frissítésekkel, inkább a meglévő csomag optimalizálására koncentráltak.


“Azt hiszem, elég okosan csináltuk. Az utolsó barcelonai tesztre gyakorlatilag ugyanazt az autót vittük, mint az előzőre, nem volt sok fejlesztés. Ezzel lehetőségünk nyílt arra, hogy a részleteken, a konfiguráláson dolgozzunk, így Melbourne-be már összeállt járgánnyal érkeztünk. Ott aztán már inkább csak a gumiadatokat gyűjtöttük” – magyarázta a skót pilóta, aki a szezonnyitón a 8. helyen ért be csapattársa, Adrian Sutil mögött.
A Force India 2012-ben nem sokkal az idény közepe után be is fejezte az akkori autó érdemi fejlesztését, mégis versenyképes maradt az év végéig. Di Resta szerint idén is ugyanezt kell tenniük.
“Júniusig, júliusig kell igazán meghúzni a fejlesztéseket, azt hiszem, azután már leáll a csapat, minek is tovább pofozgatni egy autót, amelynek novemberben végleg lejár a szavatossága? Úgy gondolom, hogy június végéig kell a lehető legtöbbet fejleszteni, utána már nagyjából beáll majd a mezőny.”
“Érdekes lesz látni, addigra ki hol tart. Tavaly mi így dolgoztunk és igazából kimondottan eredményes volt. Ha az ellenfelek is nagyjából így gondolkodnak, akkor persze az utolsó fejlesztési csomagnak tényleg ütősnek kell lennie, olyannak, amelyben van még potenciál, amit lehet még finomhangolni és többet kihozni belőle a pályán később is.”

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

Már rendelhető az Audi családi villanyautója

Habár a szériaverziót még be sem mutatták, az érdeklődők máris megrendelhetik az Audi hamarosan piacra lépő elektromos gépkocsiját.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.