F1: A Mercedesnél Hamilton a No.1

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.04.05. 13.00

A háromszoros bajnok Jackie Stewart szerint nem kérdés, hogy a Mercedesnél az idénre érkezett Lewis Hamilton a nem hivatalos első számú pilóta. A skót legenda úgy véli, az angollal kiegészült alakulat még bajnoki esélyes is lehet.

Bár Jackie Stewart korábban igen kockázatosnak értékelte Lewis Hamilton mercedeses átszerződését, 1969, ’71 és ’73 bajnoka az első két futam után úgy látja, hogy a pilóta gyorsan megalapozta a helyét a brackley-i alakulatnál.
“Nem kérdéses, hogy Lewis van lépéselőnyben a csapatnál, hiszen ő sokkal eredményesebb volt eddig. Az idei évet is jól kezdte. Nico (Rosberg) is nyert egy futamot tavaly, de ehhez még továbbiakat kell hozzátennie” – mondta a BBC-nek.
“A Mercedes egy igen drága versenyzőt szerzett (Hamilton személyében), úgyhogy nyilván azt szeretnék, ha jól is szerepelne. De szereztek is olyan embereket, akikről Lewis úgy gondolja, hasznára lesznek a csapatnak. Paddy Lowe is átmegy majd a McLarentől, biztos vagyok benne, hogy a döntésében szerepet játszott az is, hogy Lewis már ott van.”
Stewart a szepangi epizódra is kitért, amikor a csapatfőnök Ross Brawn Rosberg többszöri kérése ellenére is megtagadta, hogy a német megelőzze a 3. helyen haladó Hamiltont.
“Nico egy tapasztalt és tehetséges pilóta, és talán a gumikkal is jobban bánik, de Malajziában leckét kapott arról, hogy nem az utolsó pillanatra kell hagyni a kezdeményezést. Kíváncsi vagyok, hogyan viselkedik majd ezután.” 
A háromszoros bajnok úgy véli, Hamiltonnal a volánnál még a bajnoki esélyek sem kizártak a Mercedes számára, a kulcskérdés a fejlesztési tempó lesz.
“Igen, nyerhetnek majd futamokat. Akármilyen autót adjanak alá, Lewis a lelkét is kihatja majd. A címért is küzdhetnek, de ehhez az kell, hogy képesek legyenek tartani a lépést a Red Bull-lal és a Ferrarival a fejlesztés terén.”

Kommentek

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.