Úgy tűnik, a Red Bullnál véget ért a látszólagos egyenlőség korszaka, ugyanis ma bejelentették, hogy Sebastian Vettel résztulajdont kapott a csapatnál Dietrich Mateschitztől. A háromszoros bajnok  hosszú távú Red Bull-os jövője és az első számú státusza biztos lett.
“Sebastian a versenyzői karrierje kezdetétől a Red Bull családban nőtt fel, az elmúlt években pedig példátlan sikereket hozott a csapat és általában a Red Bull márka számára, amit ezzel az ajándékkal szeretnék meghálálni neki” – mondta a tulajdonos Mateschitz. “Seb mostantól közvetlenül is érdekelt lesz a további sikerekben, így biztosak lehetünk az eredményes folytatásban” – tette hozzá.
“Végtelenül hálás vagyok Didinek, amiért ennyire bízik bennem, hatalmas megtiszteltetés ez, és azt mondanám, hogy mostantól a Red Bull Racing a második otthonom, de igazából ez már eddig is így volt. Örömmel fogadom a résztulajdonosi felelősséget, és megígérhetem, hogy az eddigieknél is keményebben küzdök majd a csapatért!” – nyilatkozta a 25 éves pilóta.
A csapat a hivatalos közleményében nem árulta el, hogy az április 1-jétől érvényes új tulajdonosi szerkezetben Vettelnek milyen súlya lett, de a német Auto Motor und Sport értesülése szerint 15 %-ot kapott a háromszoros bajnok. 
A szaklap hozzáteszi, hogy a szívélyes bejelentés mögött valójában igen kemény alkudozás bújik meg, a lépést a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon történtek kényszerítették ki. Vettel nyilvánosan ugyan többször is bocsánatot kért a csapatutasítás ellenére történt előzése miatt, de rákényszerített vezeklés miatt a hét során egyre nőtt a feszültség a színfalak mögött, majd a Milton Keynes-i vezetésen átnyúlva közvetlenül Mateschitzhez fordult, aki így békítette meg a kiábrándult németet.
A Salzburger Nachrichten úgy tudja, a lépés Vettel Ausztrália óta emlegetett, bár hivatalosan meg nem erősített új szerződését is érinti: a résztulajdonossá tételért cserébe a pilóta 2016 helyett egészen 2018-ig vállalt opciót a Red Bull-os versenyzésre.