F1: Vettel mindenkitől bocsánatot kért

Vége a balhénak?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.29. 10.00

A Malajziában engedetlenkedő Sebastian Vettel a Red Bull teljes legénységtől bocsánatot, miért önmagát a csapat elé helyezte.

Ahogy őszintén bánja-e a történteket vagy csak igyekszik menteni a kialakult helyzetet, nem tudhatjuk, mindenesetre Sebastian Vettel csütörtökön újra bocsánatot kért, amiért a Maláj Nagydíjon a csapat utasítása ellenére előzte meg csapattársát, Mark Webbert és nyerte meg a futamot.
A Canossa-járás a Red Bull Racing központjában, Milton Keynes-ben zajlott, árulta el a főnök, Christian Horner a Sky Sportsnak.
“Azt mondta, az időt már nem forgathatja vissza, de tudja, hogy helytelenül cselekedett. Bocsánatot kért a csapattól, és minden egyes csapattagtól. Megérti, hogy a csapatmunka az alapja annak, hogy a bajnoki címekért küzdhessen” – mondta Horner.
A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko is arról beszélt már tegnap, hogy a szepangi ügy rendeződött:
“Nem kell tökéletes összhangban lenniük (Webberrel), de mindenképp stabil munkakapcsolatra van szükség. Sebastian már a verseny utáni sajtótájékoztatón bocsánatot kért, ez volt az első jó lépés. Aztán megtörténtek a versenyt illető megbeszélések is, a két pilóta kezet rázott. Részünkről az ügy le van zárva.”

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.