F1: Ferrarira válthat a Marussia

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.29. 11.30

A Marussiánál elismerték, hogy már keresik az új motorpartnert, ugyanis a Cosworth jövőre nem marad velük.

Bár a ma már csak a Marussiának szállító Cosworth még nem ismerte el hivatalosan, nyílt titok, hogy a független brit gyártó nem épít új, 1,6 literes turbós V6-osokat 2014-re, azaz távozik a Forma-1-ből.
A 2013-ra egyedüli kliensként megmaradt Marussiánál már tárgyalnak a gyártókkal – mivel a Renault öt csapatot sem szívesen vállal, nem hogy hatot, így a Mercedes vagy a Ferrari erőforrásai kerülhetnek az autóba jövőre.
“Nyilvánvaló, hogy a Cosworth távozása után a Ferrari és a Mercedes között kell választanunk. Mindkettővel tárgyalunk. Egyértelmű, hogy az ár fontos tényező lesz, mert az új motorok jelentősen költségesebbek, mint a mostaniak. Remélem, hogy négy héten belül bejelenthetjük a döntést” – mondta a brit-orosz kiscsapat ügyvezető igazgatója, Andy Webb.
“A 2014-es autó már a szélcsatornában van. Sok adatunk van már a 2014-es motorokat illetően. Még választottunk partnert, de bőven van már információnk. Természetesen hasznos lenne a mielőbbi döntés” – utalt a 2014-es fejlesztések sürgető voltára a csapatvezető.
Bár Webb nyitva tartja a Mercedes és a Ferrari közti választás lehetőségét, nyilvánvaló, hogy az utóbbi a favorit, hiszen a Mercedesnek a gyári alakulata mellett jövőre ott lesz a frissen szerződést hosszabbított Force India és még a McLaren is, a maranellóiak viszont elveszítik majd a Toro Rossót, így a Sauber mellé szükségük lesz egy másik kliensre. Ráadásul a Ferrari-támogatású Jules Bianchi versenyeztetése valószínűleg árengedményre is váltható.
A marussiás főnök egyébként egy új szponzori bejelentés alkalmából nyilatkozott, csütörtökön Moszkvában ugyanis szerződést írtak alá az egyik vezető orosz sportfogadási céggel, a Liga Sztavokkal. 
“Köztudott, hogy a mi csapatunk dolgozik a legkisebb költségvetésből, és hogy őszinte legyek, én büszke is vagyok erre. Heti 1,25 millió fontunkba (450 millió Ft) csak az, hogy itt lehessünk az F1-ben, tartsuk a szintet, a feljebb lépéshez pedig nyilván még nagyobb keret kell.” 
Nehéz helyzetben van a Marussia, szóval minden új szponzor csatlakozása örömhír, de egy orosz partner érkezésének jelentősége még a konkrét pénzösszegnél is fontosabb. Az első (orosz) partner mindig a legfontosabb, örülök, hogy a Liga Sztavok megtette ezt a történelmi lépést. Oroszország F1-es érdeklődése még alacsony, de nem kérdés, hogy folyamatosan nőni fog” – utalt a jövőre Szocsiban rendezendő első Orosz Nagydíj érkezésére. 

Kommentek

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.