Vettelből igazgatót csináltak

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.28. 11.30

Sebastian Vettel a Red Bull névadó partnerénél, az Infinitiél kapott jól hangzó beosztást.

A Red Bull és a Renault-Nissan japán luxusmárkája, az Infiniti folyamatosan egyre szorosabbra fűzi a kötelékeit. Sebastian Vettel már 2011-ben a márka nagykövete lett, és aktívan segített az FX Vettel  Edition, majd az új Q50 modell fejlesztésében, amelyet a Nürburgringen és Barcelonában személyesen is tesztelt.
A New York-i Nemzetközi Autókiállításon az Infiniti tegnap bejelentette, hogy a háromszoros világbajnok még feljebb lép, mostantól a hangzatos, “a teljesítményért felelős igazgató” nevű posztot birtokolja a márkánál.
“Sebastian tehetsége és vezetési képességei megkérdőjelezhetetlenek, az Infiniti fejlesztéseiben pedig máris felbecsülhetetlen segítséget nyújtott. Hány prémium gyártó mondhatja őszintén, hogy háromszoros világbajnok fejlesztette az autóit? Ahogy a technikai együttműködésünk egyre szorosabbá válik a Red Bull Racinggel, úgy lesz szorosabb a kapcsolatunk Sebastiannal is, aki  kulcsszerepet kap majd a jövendő modelljeink fejlesztésében” – mondta az Infiniti elnöke, Johan de Nysschen.
“Nagyon örülök, hogy tovább erősíthetem a kapcsolatomat az Infinitivel, és hogy én lettem a teljesítményért felelős igazgató. A Q50-es fejlesztése egészen más feladat volt, mint amihez szoktam, de ugyanolyan hozzáállással végeztem, mint a Forma-1-es vezetést. Nagyon várom a további közös munkát, az újabb utcai modellek fejlesztését!”
Vettel munkában az Infinitinél

Kommentek

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhez vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.