A Red Bull csapatutasításos balhéja után az energiaital-gyártó motorsportfőnöke, Helmut Marko nem sokkal a leintés után már a Mercedesre akarta a terelni a figyelmet, az osztrák arról beszélt, hogy nem náluk, hanem az ezüst nyilaknál van első és második számú pilóta.
Marko természetesen arra utalt, hogy a Maláj Nagydíj hajrájában a Mercedesnél is csapatutasítást alkalmaztak, Nico Rosberg többszöri kérése ellenére sem engedték, hogy megelőzze a 3. helyen haladó csapattársát, Lewis Hamiltont. A 2008-as bajnok így reagált a Red Bull-főnök szavaira:
“Éppenséggel náluk van egyértelmű első és második számú pilóta, mindig is így volt. Ezért is voltak mindig gondjaik. Nálunk nincs egyes és kettes. Mindig is mondtam, hogy én az első pillanattól kezdve csakis egyenlőséget kértem.” 
“Ellentétben másokkal, én nem az a fajta pilóta vagyok, aki kiemelt státuszt követel. Én szeretek úgy tükörbe nézni, hogy tudom, tisztán, egyenlő feltételek mellett nyertem.”
A csapatfőnök, Ross Brawn azzal magyarázta az előzési tilalmat, hogy mindkét autónál figyelni kellett az üzemanyag-mennyiségre, bár Rosberg ezt aztán cáfolta. Hamilton nem is túl büszke a szepangi 3. helyére, a dobogón, majd visszatekintve is elmondta ezt.
“Úgy érzem, Malajziában nem teljesen fair módon szereztem a helyezésemet. Bár egész jó futamom volt, nem érzem magam túl fényesen. Mondtam Rossnak a végén, hogy szerettem volna Nicót elengedni, de ő azt felelte, hogy kizárt, tartanom kell magam ahhoz, amit ő mond.”
Míg eredetileg a Mercedes motorsportfőnöke, Toto Wolff állítólag – Niki Laudával egyetértésben – azt mondta, hogy nem tetszett neki a döntés, a német RTL egy frissebb megszólalásban már mást idézett tőle: “Nem volt népszerű döntés, de ez volt a helyes.”
A német motorsportszövetség elnöke, egyben a VW motorsportfőnöke, Hans-Joachim Stuck Rosberget méltatta Malajzia után, amiért Vettellel ellentétben tartotta magát a csapat érdekéhez:
“Iskolapéldája volt annak, milyen is egy világklasszis versenyző. A Mercedes alkalmazottja, tehát amikor utasítást kap, akkor követi is azt” – idézte az egykori F1-pilótát a SID sporthírügynökség.