A botrányosan végződött Maláj Nagydíj után a Red Bullnál a korábbi Vettel-Webber hidegháború igen forróvá vált, és még a csapat sem állt ki az engedetlenkedő háromszoros bajnok mellett.
Az egyértelmű utasítás ellenére történt előzés annyira megrontotta a hangulatot, hogy az átejtett Webber az Autosport értesülése szerint csak nagy rábeszélésre volt hajlandó felmenni a dobogóra, a csapat pedig lefújta a szokásos győzelmi csoportkép elkészítését is.
A főnök, Christian Horner vasárnap este mindkét pilótával tárgyalt, de azt mondja, ennyivel nincs letudva az ügy. Az Autosport kérdésére, hogy lesznek-e szankciók, így felelt:
“Az ilyesmiről zárt ajtók mögött beszélünk. Már leültem vele (Vettellel), kicsit később, az érzelmek lehiggadása után, és fogunk még beszélni a következő futam előtt is.”
 
Horner ezzel együtt emlékeztetett, hogy a két versenyzőjük sosem volt puszipajtás, ezen a téren azért nem történt nagy változás:
“Legyünk őszinték: a 2010-es Török Nagydíj óta sosem volt óriási a bizalom kettejük között. De a tisztelet megvan. De gondoljunk csak vissza a tavalyi Brazil Nagydíjra, Marknak mondtuk, hogy tartsa a pozíciót, de ő támadta Vettelt. Szóval előfordul az ilyesmi” – utalt a korábbi incidensekre.
“Autóversenyzők, a határokat feszegetik. A génjeikben van ez. Épp ezért alkalmazzuk őket, az elmúlt öt évben pedig jól is teljesített ez a páros.”