F1: A Mercedesnél is áll a bál?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.25. 15.30

A Red Bull mellett a Mercedesnél is gondot okozott Szepangban a csapatutasítás. A fejesek a csapatfőnököt, Ross Brawnt kritizálják.

A Maláj Nagydíjon nem csak a Red Bull csapatutasítása okozott felháborodást. Míg a címvédőknél Sebastian Vettel a csapat szándéka ellenére megelőzte a gyanútlan Mark Webbert, Nico Rosberg csak szerette volna ugyanezt tenni a 3. helyen haladó Lewis Hamiltonnal, de a csapatfőnök, Ross Brawn egyszerűen nem engedte.
Van sapkája, nincs sapkája, mindenki kap valamiért, mindenesetre a Mercedesnél a csapat vezetésén belül is ellentéteket okozott a döntés. Bár korábban az elnök, Niki Lauda és a márka új motorsportfőnöke Toto Wolff is azt állította, hogy a versenyen Brawn a főnök, utólag mindketten kritizálták a gyorsabb Rosberg visszafogását.
“Sportszempontból rossz döntés volt. Engedni kellett volna Rosberget. Beszélni fogunk Ross-szal, hogy ezután mindig ez lesz-e a stratégia” – állította a háromszoros bajnok Lauda a német RTL-nek.
A másik osztrák, Wolff egyetértett: “Sportszempontból nem ezt szeretnénk látni.”
Brawn indoka egyébként az volt, hogy a pilótáknak spórolni kellett az üzemanyaggal. Rosberg azt mondja, ez csak Hamilton esetében volt igaz. 
“Nekem nem kellett spórolnom, minden rendben volt. Leülök majd Ross-szal, hogy átbeszéljük, tényleg ez volt-e a helyes döntés. Nem tudom, hogy elkaphattam-e volna a Red Bullokat, de jónak éreztem a dolgot, és szerettem volna látni, mire juthatok. Próbáltam elérni, hogy meggondolják.”
Rosberg a fentiekkel együtt visszautasította a Red Bull-os Helmut Marko vádját, miszerint a Mercedesnél egyértelmű az első és második számú pilóta alkalmasa: “Értem, hogy az eset után miért tűnhet így, de meggyőződésem, hogy akkor is ugyanez lett volna a döntés, ha én vagyok elöl.”

Kommentek

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

Így változik az útdíjrendszer jövőre

Jövőre nem emelkednek a tömegközlekedési tarifák, és az úthasználati díjrendszerben sem lesz komoly változtatás.

Hidrogén hajthatja a Lexus új csúcsmodelljét

Brit sajtóértesülések szerint a Lexus LS utódmodellje nem is hibrid, hanem egyenesen hidrogén üzemanyagcellás lesz. A modell 2019-ben érkezik, addig még bármi megtörténhet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.