F1: A Lotus visszavenné Kubicát

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.25. 14.30

A Lotus csapatfőnöke azt mondja, ha Robert Kubica készen áll az F1-es versenyzésre, akár már 2014-re szerződést adhatnak neki.

Robert Kubica 2011-ben, a téli tesztszezon elején szenvedett súlyos ralibalesetet, amivel ki is írta magát az F1-ből. A 2006-2009 között a BMW-nél, majd 2010-ben a Renault-nál (ma Lotus) versenyző lengyel továbbra sem alkalmas az F1-es indulásra, de az autó szempontjából kényelmesebb raliban már most is kimondottan versenyképes.
Kubica már tavaly is több kisebb versenyen indult, télen a DTM-ben is tesztelt, sőt szerződést is ajánlottak neki, de a ralit választotta. Idén Európa-bajnoki futamokon és a WRC2-ben indul a Citroën DS3-asával. A múlt hétvégén az Eb kanári-szigeteki fordulóján állt rajthoz, és 10 szakasz után egy perccel vezetett a veterán Jan Kopecky előtt, mielőtt újra elkapott volna egy szalagkorlátot.
A 28 éves lengyel tehetsége tehát nem kérdéses, ahogy az sem titok, hogy visszavágyik az F1-be. Bár a balesete után elhidegül a kapcsolata a Lotusszal, az enstone-i alakulat főnöke, Eric Boullier azt mondja, akár már jövőre visszafogadná Kubicát.
“Ha Robert valóban újra készen áll a Forma-1-re, akkor egyértelműen a jelöltjeink között lesz” – mondta az F1ners.ru-nak a francia, amikor a 2014-es pilótákról kérdezték.
A Lotus sztárja pillanatnyilag Kimi Räikkönen, de a finn szerződése az év végén lejár. A csapat hosszabbítana vele, de Boullier egyelőre nem lehet biztos a 2007-es bajnok maradásában: “Nagyon jó kérdés. Én sem tudom a választ.”
Ensotne-ban az idénre szerződtetett tartalékos, a 2012-es GP2-bajnok Davide Valsecchi is a potenciális jelöltek között van.
“Mindenkinél jobb esélyei vannak (a versenyzői szerződésre). Vannak vele terveink erre az évre is, majd meglátjuk, hogy végzi a munkáját a pályán és azon kívül. Versenyhétvégén nem, de valamikor tesztelni is fog egy régebbi autóval” – mondta Boullier a 26 éves olaszról.

Kommentek

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25. Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.