A Lotus alulmúlta a várakozásokat malajziai szereplésével, azok után, hogy Kimi Räikkönen fölényesen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, és a pénteki szabadedzéséken is dominált.
Úgy tűnik azonban, hogy esős körülmények között azonban az E21-es modell nem jeleskedik, pedig a csapat még esőűző táncot is járt, hogy elterelje a felhőket a szepangi égboltról. Räikkönenék már az időmérőn hátrányba kerültek, ráadásul a finnt vissza is sorolták a 10. pozícióba. Räikkönen a rajtot sem kapta el igazán jól, majd hosszú körökre beszorult Daniel Ricciardo Toro Rossója, illetve Nico Hülkenberg Saubere mögé. Végül a 7. pozícióban ért célba. 
“Annak ellenére, hogy pénteken nagyon jónak tűnt az autó, tegnap és ma is nagyon nehéz volt vezetni. Szombat délelőtt óta kiszámíthatatlanul viselkedett, különösen vizes pályán vesztettünk a tapadásból” árulta el a 2007-es világbajnok. “Kemény verseny volt, amelynek során elvesztettem az első szárnyam egy darabját, de legalább szereztünk pár pontot, ami jobb, mintha üres kézzel távoznánk” – összegzett a finn. “Ha az autó ugyanolyan jó lesz, mint Ausztráliában, biztos vagyok benne, hogy ismét az élre kerülünk.”
Grosjean meglepetésre legyőzte csapattársát, és az egész versenyen jobban érezte az autót. Nem csoda, hogy boldogabbnak is tűnt a verseny után Räikkönennél. 
“Azt hiszem, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Mindig nehéz egy olyan verseny, ami nedves pályán kezdődik, és szárazon fejeződik be, de erre lehet számítani Malajziában” – mondta a francia. “A futam közepén sokáig beszorultam Felipe Massa mögé. Ha előbb megelőzöm, akkor előtte végezhettem volna, így viszont nem volt értelme küzdenem vele, amikor a végén utolért a sokkal frissebb gumijain” – tette hozzá. “A hétvége elején jobb eredményre számítottunk, de most ennek is örülnünk kell. Kínában erősebbek leszünk.”  
Räikkönen 31 pontjával a második helyre csúszott vissza összesítésben a 40 pontos Sebastian Vettel mögé, míg a Lotus 40 egységével szintén második a konstruktőri küzdelemben, 26 ponttal lemaradva a Red Bull mögött.