Két év kihagyás után a Lotusnak sikerült visszahoznia az F1-be Kimi Raikkönent, a 2007-es bajnok visszatérése pedig egyértelmű siker lett. A 33 éves finn pilóta tavaly a bajnokság 3. helyén zárt, idén megnyerte a szezonnyitót, szemmel láthatóan otthonra talált a csapatnál.
A Lotusnál természetesen értékelik a munkáját, így szeretnék meghosszabbítani Räikkönen idén év végén lejáró szerződését.
“Nagyon jó a viszonyunk Kimivel. Pillanatnyilag minden tökéletes, úgyhogy természetesen beszélni fogunk a folytatásról. Szerintem a tárgyalással nem lesz gond, az első kérdés az, hogy eldőljön, folytatjuk-e a közös kalandot” – nyilatkozta a finn Turun Sanomatnak a csapattulajdonos Genii főnöke, Gerard Lopez.
Bár Raikkönen nemrég azt mondta, a pénz nem nagyon számít neki, a lotusos folytatásban az is szerepet játszhat majd, hiszen az enstone-i alakulatnak azért korlátozottabbak a lehetőségei, egy hírek arról szóltak, hogy tavaly is volt egy kis fennakadás az idény során gyűjtött 207 pontért járó, milliókra rúgó bónusza kifizetésével. “A pontok mindkét félnek jól jönnek, a csapatnak és a pilótának is” – mondta erre Lopez.
Pénteken az F1 hivatalos oldala készített interjút Räikkönennel Szepangban, a pilótánál a szerződéshosszabbításra is rákérdeztek, de ő csak ennyit mondott: “Várjunk még ezzel, majd meglátjuk! Egyetlen futamon vagyunk túl, korai még 2014-gyel kapcsolatos döntéseket hozni.”
 
A beszélgetésben a szezonnyitót megnyerő Räikkönent a címvédő Sebastian Vettelről, pontosabban kettejük barátságáról is megkérdezték. Hogyan rendeznek mondjuk egy versenyincidenst?


“Seb egy őszinte srác, és valóban, jóban vagyunk. De a pályán történtek és az autón kívüli élet két külön dolog. Profik vagyunk, el tudjuk választani ezeket egymástól. Nem is tudom, igazából mit képzelnek az emberek. Majd késsel kergetjük egymást a paddockban, hogy bosszút álljunk valami sérelemért?”
A német Bild gyakorlatilag ugyanezt kérdezte a jelenleg a bajnokságban Räikkönen mögött álló Vetteltől, a lap arról érdeklődött, hogy a verseny megronthatja-e a kapcsolatot. A háromszoros bajnok szerint sincs ilyen veszély.
“Szerintem külön kell kezelni ezeket a dolgokat. És bár tényleg jóban vagyunk, azért nem töltünk együtt minden egyes percet a paddockban.”
A Bild újságírója hozzátette, hogy furcsa párosról van szó, hiszen: “Räikkönen és Vettel teljesen más. Räikkönen tetovált, iszik, cigizik, míg Vettel nagyon is fegyelmezetten, csendesen él.”