Az időmérő első három helyezettjének nyilatkozatai.

Sebastian Vettel (1. rajtpozíció)
Izgalmas időmérőn vagyunk túl. Az egész hétvégén jól éreztem magam az autóban, versenyképesek vagyunk. Számítottunk az esőre, és ennek megfelelően állítottuk be az autót. A Q1 ennek ellenére még száraz körülmények között zajlott, aztán a a Q2-ben már nem voltam benne biztos, hogy képes lennék olyan tempóra, mint az első helyezett Rosberg. Ráadásul igyekeztünk óvni a gumikat, ezért nem is mentünk a maximális tempónkkal. Amint azt éreztük, a körünk elég gyors volt, bejöttünk a bokszba, és spóroltunk a gumikkal. Tehát a Q2-ből épphogy továbbjutottam, aztán megjött az eső. 
Jó döntés volt a Q3 utolsó körére új átmeneti esőgumikat felrakni, mert a folyamatosan száradó pályán nagyon jó kört mentem rajtuk – meg is lepett, mekkora előnnyel nyertem. 
Kicsit zűrös időmérő volt tehát, folyamatosan változó körülményekkel, de végül jól sikerült. További pozitívum, hogy az eső miatt sok gumit meg tudtunk spórolni a versenyre, ami fontos lehet, hiszen manapság a versenytempó nagyrészt a gumikkal való sáfárkodástól függ. Természetesen szeretnék ott végezni, ahol elkezdtem a versenyt.
Felipe Massa (2. rajtpozíció)
Elégedett vagyok az időmérős eredménnyel. Nehéz megmondani, mi történt volna száraz körülmények között, hiszen nagyon erősnek tűntek a Mercedesek és Räikkönen is, talán nem is végeztünk volna ennyire elöl, tehát összességében azt gondolom, segített az eső. Jókor váltottunk friss interekre, és sikerült egy jó kört összeraknom.
Nagyon szeretem vezetni az idei autómat. Amikor testhezállónak érzem a gépet, akkor tudom belőle kihozni a maximumot. Tudom, milyen tempóra vagyok képes, számtalanszor bizonyítottam is ezt már a karrierem során. Hiszek magamban, illetve abban is, hogy a csapattal együtt jó irányba haladunk.
Fernando Alonso (3. rajtpozíció)
Remélem, holnap jó futamunk lesz. Sok pontot akarunk szerezni, ez a legfontosabb. Nem vagyunk teljesen biztosak a versenytempónkban, mert néha még következetlen az autó.
Reméljük, nem lesz gondunk, Melbourne-ben remekül mentünk, szóval nem aggódom különösebben. Úgy tűnik, minden körülmények között nagyon jól viselkedik az autó. Nem félünk attól, mi jön az égből. Bármi történjék, elfogadjuk, és készen állunk a versenyzésre.
Nagyon jó hír a csapatnak, hogy Felipe ilyen jól ment. Szükségünk van arra, hogy a két pilóta egymással is versenyezzen, hiszen így sokkal több információhoz jutunk, amiket aztán alaposan kielemezhetünk. Mindketten a határainkon autózunk. Az elmúlt három évben is így volt, nem voltunk messze egymástól, de Felipének sokkal több balszerencsés esete volt, mint nekem: műszaki gondok, balesetek egyaránt.