F1: Hosszú távra készült a Mercedes

Rosberg és Hamilton is elégedett

Szerző: Deák Dániel levél küldés 
Dátum: 2013.03.22. 14.00

A Mercedes a Maláj Nagydíj pénteki napján a hosszú etapokat gyakorolta, az egykörös tempójukat nem próbálták még ki. Hamilton és Rosberg bizakodva várja a hétvége folytatását.

A Mercedes a biztató melbourne-i tempóra építve folytatta a munkát Malajziában. Hamiltonék a szepangi edzéseken a középmezőny első felében végeztek, a hosszú etapos tempójuk jól alakult, tehát alapvetően bizakodva várhatják a folytatást.
Nico Rosberg az edzéseken az 5. és a 7. helyeken végzett. “A hosszabb etapokon dolgoztunk ma az egykörös tempónk helyett. Ahogy Melbourne-ben is láttuk, a gumik használata a siker kulcsa, tehát elsősorban erre fókuszáltunk a szabadedzéseken. Embert próbálóak a körülmények, hihetetlen hőség van. Sokat megtudtunk ma, de bőven kaptunk házi feladatot estére és holnapra.”
Lewis Hamilton, aki mindkét alkalommal a 9. helyen végzett, úgy gondolja, előre tudtak lépni Melbourne óta. “Száraz körülmények között volt egy jó hosszú etapom, ami rengeteg információt szolgáltatott. A délutáni edzésen már nem lettünk sokkal okosabbak, hiszen leginkább a változó körülményekkel kellett megküzdenem. Mivel a hosszú menetekre koncentráltunk, nem mentem még igazán gyors kört egyik típusú gumin sem. Ezzel majd holnap próbálkozom. Elégedett vagyok az iránnyal, amerre haladunk, meglátjuk, mit hoz a hétvége.”
A 2008-as világbajnok a pozitív jelek ellenére próbálja lehűteni a kedélyeket, és nem gondolja, hogy a Mercedes a győzelemért harcolna Malajziában. Hamilton szerint ugyan előreléptek Ausztrália óta, elsősorban a hosszú etapokat illetően, ám a riválisok szintén erősödhettek. “Nehéz megítélni, hol tartunk. A Lotus ismét megint nagyon gyorsnak tűnik. Alaposan ki kell értékelni a köreinket, hogy meglássuk, mennyire vagyunk erősek” – árulta el a brit pilóta.

Kommentek

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.