F1: Az FIA átverte a pilótákat?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.21. 11.30

A Forma-1-es pilóták választ várnak az FIA-tól arra, hogy miért kapnak pénzbírságot a bokszutcai gyorshajtásért, amikor a szervezet az ellenkezőjét ígérte nekik.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem titkoltan jóval nagyobb bevételeket akar látni a Forma-1-ből, erről alkudoznak lassan egy éve a kereskedelmi jogtulajdonos CVC-vel, és ennek keretében emelték meg drasztikusan a csapatok nevezési díjait, valamint a pilóták F1-es versenyengedélye, az ún. szuperlicenc kiváltásának díját is.
A szuperlicencek árának emeléséért cserébe az FIA tavaly azt ígérte a versenyzőknek, hogy 2013-tól nem élnek majd a pénzbírságokkal, azonban a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíj edzésein bokszutcai gyorshajtás miatt Felipe Massa, Adrian Sutil, Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg és Esteban Gutierrez is fizethetett.
A meglepetésről hosszasan tárgyalt a pilóták szakszervezete, a GPDA is Melbourne-ben: “A GPDA választ vár arra, hogy akkor mi is a helyzet, pillanatnyilag nem világos” – mondta az Autosportnak Hülkenberg.
A szaklap hozzáteszi azonban, hogy az FIA álláspontja szerint a pénzbírságokat csak a versenybírók mérlegelési körébe tartozó büntetések közül száműzték, a bokszutcai gyorshajtásért járó bírság feketén-fehéren, 200 euró per km/órás túllépési összeggel szerepel a sportszabályzatban, így kötelező a kiszabása, azt nem engedhetik el.
Hülkenberg az Autosportnak elismerte, hogy a bokszutcai sebességtúllépés esetében igen nehéz másféle büntetést alkalmazni, hiszen bármi más súlyosabb lenne.
“Elég nehéz alternatívát találni. A megrovás nem megfelelő erre. Nem szándékosan csináljuk, a szabadedzésen nagyon könnyű egy kicsit túlszaladni, pár km/órával gyorsabban menni. Mindenkivel előfordul, szóval a megrovás nem lenne jó, az biztos” – utalt arra a német, hogy az egy idényen belül összeszedett három megrovás automatikusan rajtbüntetést ér.

Kommentek

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.