Az Ausztrál Nagydíjon elért 7. és 8. helyezés a Force India eddigi legjobb szezonkezdetét jelenti. Adrian Sutil ráadásul vezette is a versenyt, jó pár körön keresztül maga mögött tartva az élmenőket, tehát a silverstone-i székhelyű csapat joggal bizakodhat a Maláj Nagydíj előtt.
“Mindenkit meglepett, hogy ilyen jó köridőkkel tudtunk az élen haladni” – mondta Sutil. “Még el is tudtam húzni Vetteltől. Magabiztos voltam, mert jó volt az autó. Aztán a szuperlágyon szenvedtünk kicsit, elvesztettem két helyet, de ez a stratégia ezzel járt” – emlékezett vissza az Ausztrál Nagydíjra a kétéves kihagyás után visszatérő pilóta.
“Esőben többször jutottam már az élmenők közelébe, ám az olykor könnyebben megy, mert kiegyenlítődnek az esélyek. Szárazon más a helyzet, mert akkor a valós erőviszonyok érvényesülnek” – vélekedett a német. “Ne feledjük, hogy az ausztrál futamot megelőző versenyen (tavaly, Brazíliában) pedig Nico Hülkenberg is az élen állt, tehát egymás után kétszer volt a Force India a mezőny elején” – világított rá a biztató jelekre Sutil.
“A szepangi nem a kedvenc pályám, de nagyban függ az autótól, milyen itt vezetni. Ha gyors, akkor kifejezetten élvezetes itt menni, néha viszont kifejezetten küszködsz az egyensúllyal az elnyújtott kanyarokban. 2010-ben 5. lettem, tehát vannak szép emlékeim. Szeretek tehát itt menni, de azért nem annyira, mint mondjuk Spában vagy Monacóban” – beszélt szepangi emlékeiről a német.
“Nehéz megjósolni, mi fog történni a Maláj Nagydíjon, hiszen ilyen melegben nem volt még alkalmunk kipróbálni az autót. Azt hiszem, az ausztrál időjárás kifejezetten a segítségünkre volt, meglátjuk, mi lesz Malajziában. De ha nem hiszed, hogy képes vagy a győzelemre, sosem fogsz nyerni” – mondta Sutil.
A csapat másik versenyzőjének, Paul di Restának csendesebb futama volt Ausztráliában, ám ennek ellenére mindössze egy hellyel végzett hátrébb, mint a verseny egyik főszereplőjének számító Sutil. “Volt egy szakasz, amikor beragadtam Button mögé, tehát kicsit talán még előbbre is juthattam volna, de összességében nagyon elégedett vagyok, hogy 4 pontot máris gyűjtöttem” – mondta di Resta.
“Malajziát illetően sosem tudhatjuk, mire számíthatunk. Bármikor eleredhet az eső, de az is lehet, hogy száraz marad az idő. Az biztos, hogy nagyon meleg lesz, gumigyilkos körülmények lesznek. Melbourne-ben eggyel kevesebb kerékcserével fejeztük be a versenyt, mint a riválisaink, meglátjuk, meg tudjuk-e ezt ismételni Szepangban” – tette hozzá a skót. 
“Azt hiszem, az autónknak kedvez a meleg idő, ráadásul jók voltunk itt az elmúlt pár évben” – reménykedett a pozitív folytatásban a Force India-pilóta.