F1: A Lotust dicsérte Alonso és Vettel

Räikkonen lazán vette Melbourne-t

Szerző: Deák Dániel levél küldés 
Dátum: 2013.03.17. 09.40

Kimi Räikkonen magabiztos vezetéssel taktikus győzelmet aratott. Teljesítményét Alonso és Vettel is elismerik, akik elégedettek a szezonkezdettel, annak ellenére, hogy nem sikerült nyerniük.

A 2013-as Ausztrál Nagydíj dobogósainak nyilatkozata a futamot követően. 

Kimi Räikkonen (1.): A kétkiállásos taktika volt az eredeti tervünk. Magabiztosan álltam a futamhoz, bár aggódtam is a gumik miatt, hiszen a teszteken nem sok hosszú etapot futottam. 
Jól sikerült a rajt, ám még az első körök után is voltak kétségeim, meddig bírják az abroncsok, hiszen ez az első futam, és a kerékcserék időzítése mindig lutri – de mi most mindent legjobb időben csináltunk. Tudtam, hogy jó az autónk, és eleve pozitív megérzésekkel álltam a versenyhez. Csak túl kellett jutni az első néhány körön, aztán már minden simán ment. 
A végén azért futottam meg a leggyorsabb kört, mert Fernando közeledett, fel kellett gyosítanom, azok után, hogy lekörözendőkön kellett átfűznöm magamat, kicsit lazán is vettem a dolgot, és szerettem volna egy kis előnyt kialakítani arra az esetre, ha eleredne az eső.
Nagyszerű ez a győzelem, az egyik legsimább az eddigi sikereim közül. De nem szabad elfelejteni, hogy ez csak egy verseny volt a 19-ből. Boldogok vagyunk, ám ez nem változtat a célunkon: még sok versenyt kell nyernünk idén. 
Fernando Alonso (2.): Fantasztikusan érzem magam, remek verseny volt, minden kör akciódúsra sikerült, személy szerint nagyon élveztem. Köszönjük a szurkolóknak, hogy a tegnapiak után kitartottunk mellettük, jó műsort kellett nyújtanunk, hogy kiengeszteljük őket, és azt hiszem, megtettük.
Gratulálok Kiminek, fantasztikus volt ma, ahogy az egész Lotus! Nem volt egyszerű a dolgom, sokat mentem forgalomban, küzdöttem Felipe Massával, Sebastian Vettellel, Adrian Sutillal, olykor pedig a lekörözendők is problémát okoztak. 
A Lotusszal szemben mi 2 helyett 3 kiállással teljesítettük a távot, ami kis aggodalomra adhat okot nekünk. A következő (malajziai) futam előtt mindössze 4 napunk van arra, hogy felkészítsük az autót, ráadásul kemény ellenfeleink vannak, ez ma kiderült.
Ettől függetlenül hihetetlenül boldog vagyok. Figyelembe véve, hogy tavaly és 2 évvel ezelőtt milyen nehezen indult a szezon, most sokkal optimistábbak lehetünk.
Sebastian Vettel (3.): Elégedettnek kell lennünk a harmadik hellyel, még ha többet is akartunk elérni a pole-ból indulva. A rajt jól sikerült, az első pár körben minden rendben volt, ám gyorsan kiderült, hogy a gumik kopnak, így nem diktálhatunk túl nagy tempót. A Lotus tempója lenyűgöző volt, a Ferrari is jól ment. Tudtam, hogy a második boxkiállásnál leelőzött Fernando, viszont meglepett, hogy Kimi is elém keveredett.
Nem aggaszt különösebben, hogy most nem nyertünk. Néha el kell ismerni, hogy mások gyorsabbak nálunk: ma a harmadik leggyorsabb autó volt a mienk. Ám így is elégedettek lehetünk, még ha  a délután nem is alakult teljesen úgy, ahogy elképzeltük, de hosszú még az idény, és sok pontot szereztünk Melbourne-ben. Jó verseny volt, trükkös gumikkal, örülök, hogy a dobogón lehetek.
Nem hiszem, hogy sokat vesztettem volna azzal, hogy jópár kört Adrian Sutil mögött kellett töltenem. Persze nem is segített, de ha elég gyors vagyok, megelőzhettem volna. Végigtekintve a verseny egészen, nem gondolom, hogy túl nagy lemaradást eredményeztek azok a körök.

Kommentek

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

Csodalámpával villant a Mercedes

Nem vakítja a szembejövőket, járdát és navigációs utasítást is az útra vetít a Mercedes-Benz legújabb fényszórója.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

Eldőlt: ennyit fogsz fizetni a német sztrádáért

Jóváhagyta a német autópályákra vonatkozó “tisztességes és megkülönböztetéstől mentes” útdíj bevezetését az Európai Bizottság.

Olyan KRESZ-tábla lesz az M7-esen, mint még soha

Kihelyezik az első táblát az elektromos autók töltőpontjáról az M7-esen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.