F1: Megjött az eső, Vettel leállt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.16. 05.50

Az Ausztrál Nagydíj utolsó szabadedzése is homályban hagyott minket, a megérkező eső miatt nem születtek reprezentatív idők. A leggyorsabb Romain Grosjean lett, mögötte a két Ferrari, Hamilton az utolsó. Vettel autója elromlott.

Mindenki az Ausztrál Nagydíj utolsó szabadedzésétől várta, hogy nagyjából tisztázódjanak az erőviszonyok a kvalifikáció előtt, de nem így lett, az időjárás beleszólt Melbourne-ben.
Már az edzés elején lógott az eső lába, bő negyed óra elteltével el is eredt, így aki nem sietett az elején, az már nem is futott másokkal összemérhető időt. A még száraz szakaszban a lotusos Romain Grosjean lett a leggyorsabb, mögötte Fernando Alonso hajszálnyi lemaradással, és a másik ferraris, Felipe Massa végzett.
A top10-ben ott volt még Kimi Räikkönen (5.), a két Force India, a két Toro Rosso, és az ezredre megegyező időt teljesítő két Sauber-pilóta is.
A Red Bull, a McLaren és a Mercedes versenyzői mind csak a mezőny második felében zártak. A pénteken mindkét edzést vivő Sebastian Vettelnek nem volt jó délutánja, ugyanis csak az utolsó negyedórára ment ki, de mindössze 5 percet körözött, mielőtt az RB9-es hidraulikai probléma miatt leállt alatta.
A nagy kérdőjelekkel érkező kvalifikáció reggel 7 órakor kezdődik.   
Ausztrál Nagydíj, 3. szabadedzés, Melbourne, 2013.03.16.

Kommentek

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.