F1: Elektronikai káosz Melbourne-ben

Ami elromolhatott, az elromlott

Szerző: Deák Dániel levél küldés 
Dátum: 2013.03.16. 14.00

Káosz alakult ki az Ausztrál Nagydíj szombati napján. Előbb a McLaren által gyártott egységes elektronikai rendszer döglött be, majd elment az áram Melbourne-ben, bonyolítva a helyzetet a félbeszakadt időmérőn.

A Forma-1-es autók egységes elektronikai vezérlését a McLaren gyártja, és a rendszerrel nem csak a tesztszezonban akadtak bosszantó problémák, de a Melbourne-ben is rendetlenkedett.
A gondok abból erednek, hogy a rendszert elkezdték a jövőre bevezetendő V6-os turbómotorokhoz igazítani, ami felborította az ECU eddigi működését. Úgy tűnt, a McLaren Electronic Systems (MES) a tesztek során kijavította a hibát, de az ismét előjött Melbourne-ben a szabadedzésen. 
A problémát ezúttal az jelentette, hogy eltűnt a kapcsolat a központi versenyirányítás és az autók telemetriája között. Ez azt eredményezte, hogy a pilótáknak a pálya szélén lengetett zászlókat kellett figyelniük a műszerfalukon felvillanó fényjelzések helyett, Ráadásul Charlie Whiting versenyigazgató nem tudta központilag kikapcsolni az állítható hátsó szárny nyitásának lehetőségét, amit a heves esőzés miatt kellett volna megtennie.
A káoszt csak tovább fokozta, hogy áramkimaradás is volt Melbourne-ben kora délután, ami elsősorban a a tévétársaságok orra alá tört borsot, hiszen nehézkesen tudtak csak anyagokat készíteni. A kvalifikáció egyébként is csúszott a rossz idő miatt, tehát Melbourne-ben teljes volt a fejetlenség szombaton.

Kommentek

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

Filmbe illő balesetet okozott a féktelen kamion

Elromlott fék miatt tarolt mindent, ami az útjába került ennek a kamionnak.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

Csodalámpával villant a Mercedes

Nem vakítja a szembejövőket, járdát és navigációs utasítást is az útra vetít a Mercedes-Benz legújabb fényszórója.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

Eldőlt: ennyit fogsz fizetni a német sztrádáért

Jóváhagyta a német autópályákra vonatkozó “tisztességes és megkülönböztetéstől mentes” útdíj bevezetését az Európai Bizottság.

Olyan KRESZ-tábla lesz az M7-esen, mint még soha

Kihelyezik az első táblát az elektromos autók töltőpontjáról az M7-esen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.