Kutyapecér lesz az F1 ura

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.13. 16.10

Bernie Ecclestone nemcsak a paddockba, de még a rajtrácsra is belépőt adott Lewis Hamilton kutyájának. A kisember a verseny alatt a jószág személyes felügyeletét is vállalja majd.

Az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone személyesen ugyan nem utazik el a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra, de a Forma-1 hivatalos oldalának hosszú interjút adott az idénykezdet előtt.
Az angol kisember többek között a 2013 egyik fő kérdésének számító Mercedesről és Lewis Hamiltonról is beszélt. Ecclestone elárulta, hogy örömmel engedett a pilóta kérésének, a 2008-as bajnok kedvence, Roscoe megkapta az F1-es belépőt, ott lehet majd a futamokon:
“Igen, kutyás ember lett Lewisból, és igen, a kutya megkapta a paddockbelépőt. Imádom a buldogokat! Mondtam Lewisnak, hogy szívesen adok belépőt még a rajtrácsra is. És szívesen vigyázok is rá, amíg megy a verseny!”
Ecclestone komolyabban is beszélt a Mercedesről, elárulta, hogy ő maga is ösztönözte Hamilton McLarentől való átcsábítását, bízik az elmúlt három évben középszerűen teljesítő alakulat javulásában.
“Nos, az idei teszteken megmutatták, hogy versenyképesebbek, mint korábban. Amikor Lewis szerződtetéséről beszéltem velük, azt mondtam, ha őt megszerzik, akkor a megfelelő emberek jönnek majd a csapathoz, mert mindenki győztes alakulatként tekint majd rájuk.”
“Niki (Lauda, címzetes elnök) és Toto (Wolff, Mercedes motorsportfőnök), ez jól hangzik, meggyőződésem, hogy versenyképesek lesznek. Nagyon meglepődnék, ha nem nyernek idén futamokat, méghozzá saját erőből, és nem csak a körülményeknek köszönhetően.” 
 
A Mercedesnél 2012 óta alaposan megszaporodtak a fejesek, a csapatfőnök Ross Brawn mellé odakerült Lauda és Wolff is, egyesek szerint a sok bába között elveszhet a gyerek. A kérdésre, hogy ő maga kit keres, ha a Mercedes F1-es ügyeiről akar tárgyalni, Ecclestone így felelt: 
“Nos, jelenleg Nikit keresem. Szerintem őt a vezetők is mind tisztelik, bíznak és hisznek benne. Nem csak egy zsoldos, szerintem mindenkénél jobban szeretné sikeresnek látni a Mercedest” – mondta egykori brabhames pilótájáról a kisember.
Ecclestone a Red Bullról is beszélt, kiemelve, hogy a Miltone Keynes-iek sikersorozatának kulcsa a főtervező Adrian Newey, akiért az F1 ura szerint Lauda és a Mercedes is “kétségtelenül ölni tudna”.

Kommentek

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.