F1: Idén nem akar eltévedni a Mercedes

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.08. 16.30

A Mercedes technikai igazgatója szerint a téli teszten látottak bizakodásra adnak okot, de a tavalyi lejtmenet után igen óvatosak a kilátásokat illetően, egyelőre csak remélik, hogy egész évben versenyképesek maradnak.

Ahogy idén, a Mercedes a 2012-es téli tesztek finisében is jól szerepelt, és a csapat a szezon elején lendületben is volt – Nico Rosberg pole-t és győzelmet hozott a Kínai Nagydíjon. A brackley-i csapat azonban a szezon második felére teljesen elveszett, a középmezőnyben toporogtak, az év utolsó harmadában már a pontszerzés is ritkaságnak számított. 
A technikai főnök, Bob Bell azt mondja, hogy az újabb jó teszteredmények miatt van ok a bizakodásra, de a szakember kiemelten hangsúlyozza, hogy a fő kérdés a folytatás, a szezonon keresztül végig fenntartott versenyképesség egyelőre számukra is a jövő zenéje.  
“Tavaly is egész jónak tűntünk a téli tesztek végén, de azt hiszem, már akkor tudtuk az autó adataiból és viselkedéséből, hogy nem egy bombabiztos darab, és bajba kerülhetünk. Idén egy kicsit bizakodóbbak vagyunk, az autó sokkal inkább az elvárásoknak megfelelően viselkedik. Világosabban látjuk, hogy miben jó és miben nem, ezért most jobban bízhatunk egy egyenletesebb idényben” – idézte az Autosport a mérnököt.
“Azt hiszem, magától értetődően óvatosak vagyunk, semmit nem veszünk biztosra. Tudjuk, hogyan szúrtuk el a tavalyi fejlesztési programunkat, tisztában vagyunk vele, hogy az év második felében szenvedtünk. Az állandó, folyamatos fejlesztés kulcsfontosságú a mai F1-ben, és ezen téren kell majd bizonyítanunk a pályán.”
“Tanultunk a tavalyi évből, elégedettek vagyunk a fejlődéssel, de azt még bizonyítani kell, hogy egész évben tudjuk is tartani ezt. Az elmúlt 12 hónapban sokat változtattunk a munkaszervezésen és a munkamódszereinken, bízom benne, hogy mostanra a helyükre kerültek a dolgok és jól teljesíthetünk majd!”

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.