F1: Fokváros nemet mondott Ecclestone-nak

New Jersey-ben elhárultak az akadályok

Szerző: Deák Dániel levél küldés 
Dátum: 2013.03.08. 15.30

New Jersey-ben elhárultak a problémák, és tárt karokkal várják a mezőnyt 2014-ben, legalábbis a futam szervezői szerint. Fokváros viszont nemet mondott Ecclestone-nak.

New Jersey ugyan az idei évre nem tudta vállalni első F1-es versenyének megrendezését, ám 2014-re készen lesznek, és rajthoz állhat a mezőny a jazz egyik fővárosának utcáin.
A felhőkarcolók panorámájához álmodott verseny főszervezője, Leo Hindery mindenkit megnyugtatott, hogy a tavaly problémát jelentő útfelújítás, illetve a szükséges engedélyek beszerzése a továbbiakban nem akadályozza a futam megvalósítását.
“Bernie Ecclestone jól döntött tavaly, hogy elhalasztotta a versenyt. Mostanra viszont urai vagyunk a helyzetnek, és bizonyára Bernie is úgy gondolja majd, hogy 2014 közepén fogadni tudjuk a mezőnyt.”
Ecclestone azonban hozzátette, nem csak a fenti problémák miatt halasztották el a bemutatkozást. “Finanszírozási gondok is voltak” – árulta el, ám Hindery optimista nyilatkozatai alapján bízhatunk abban, hogy ezek is elhárultak.
Amíg New Jersey készen áll a feladatra, Fokváros vezetői bejelentették, hogy a közeljövőben nem kívánnak versenyt rendezni, pedig Ecclestone nagyon szeretett volna egy dél-afrikai futamot is a versenynaptárban látni. 
Anton Groenewald, a város turizmusáért és marketingjéért felelős vezetője szerint óriásiak egy F1-futam költségei. Fokváros vezetői inkább az alternatív hajtású autók versenyeit részesítik előnybe. Fokváros stadionjai a 2010-es focivébé óta rendkívül népszerű helyszínei különböző eseményeknek, ezért a vezetők igyekeznek limitálni az események számát, hogy ne terheljék túl sok rendezvénnyel (és ezek következményeivel) a lakosságot.
Ettől függetlenül a Forma-1 visszatérhet Dél-Afrikába, Ecclestone ugyanis nemrég szóba hozta Fokváros mellett Durbant is mint lehetséges, bár nem Fokvárossal szemben csak másodlagos helyszínt.

Kommentek

Top 10: nyitható tetejű, de nem kabrió, mi az?

Az új MX-5 furcsa, elektromos mozgatású, se nem kabrió, se nem egészen targa teteje adta az ihletet, hogy összegyűjtsük a tíz – szerintünk – legizgalmasabb nem kabrió és nem CC tetőt az autótörténelemből.

Hamilton: A Forma-1 “szomorú”, “elavult”

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1-re nagyon ráfér a ráncfelvarrás, a megújulás, reméli, hogy az új tulajdonos tesz majd ennek érdekében.

Tudod, mikor mutatták be először ezeket az autókat?

Egy kimondottan nehéz kvíz következik, ami próbára teszi az autós tudásod.

Két hét múlva jön a kabrió Mercedes E-osztály

A kirakós utolsó darabja is a helyére kerül: a Mercedes-Benz a Genfi Autószalonon mutatja be az E-osztály kabrió kivitelét.

F1: Balhéval indulhat az új idény

A Force India technikai főnöke szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon óvást nyújthat be a Ferrari a Mercedes és a Red Bull trükkös felfüggesztése miatt.

Nyolc parkolót foglalt el két furgon Győrben

A Kisalföld olvasója az egyik győri áruház parkolójában futott bele a két szokatlanul parkoló furgonba.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Íme luxusautóként a magyar honvédek orosz gépe

A GAZ 69, vagyis a Magyar Honvédség kötelékében is szolgáló orosz terepjáró meglepő metamorfózison esett át. Igénytelen, terepre termett célszerszámból divatos géppé változott.

Elextra: ha igazi, nagyot szól majd!

Svájci-német-dán koprodukcióban készülhet el a Tesla Model S új kihívója. Az Elextra egyelőre nem több egyetlen hatalmas, színpompás ígéretnél.

Gigaüzlet lehet a PSA-nak az Opel megszerzése

Mintegy kétmilliárd euró (615 milliárd forint) megtakarítást hozhat a PSA konszernnek az Opel felvásárlása.

Pályán az első 2017-es Forma-1-es – videó

A Forma-1-es csapatok közül elsőként a Sauber küldte a pályára új autóját Barcelonában. Videó a C36-os bemutatkozásáról.

Kabaréba illő jelenet egy nyíregyházi parkolóban

Az egy dolog, hogy szabálytalanul parkolt két autós is, de a kiállni készülő kolléga sem volt a helyzet magaslatán.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.