Együtt az F1 legnépszerűtlenebb autói

Mercis Safety Car-történelem

Szerző: Deák Dániel levél küldés 
Dátum: 2013.03.05. 06.03

Bernd Mayländert sokan irigylik a munkája miatt, hiszen ő az, aki 13 éve vezeti a Safety Car Mercedeseket. Amelyek ráadásul nem rossz gépek, sőt. Az alábbi videóban Mayländer el is mondja, miért szereti őket.

Régebben a Forma-1 kínos pillanatai közé tartozott, amikor a Safety Car a pályára kényszerült, gondoljunk csak az 1973-as debütálásra, ahol annyira megkavarta a mezőnyt, hogy órákig kellett számolgatni, ki nyert. 
Az F1-es gépekhez képest csigalassúságú utcai Opel Vectrák, Fiat Temprák korszakát a Mercedes 1996-os színre lépése zárta le – azóta az ezüst színű csillagos autók büszkén köröznék vész esetén a mezőny élén, igaz, a versenyzők nagy része ma sem örül ennek.
2000 óta ráadásul a sofőr is ugyanaz, Bernd Mayländer, bár az egyes modellek változnak az aktuális Mercedes-kínálat függvényében. Az alábbi videóban a német pilóta az elmúlt 13 év biztonsági autóiról beszél. 
Az első Mercedes Safety Car 1996-ban egy C 36 AMG modell volt, de azt még nem Mayländer, hanem Oliver Pavin kormányozta. 2000-ben Mayländer egy CL 55 AMG volánja mögött mutatkozott be (miután a Forma-3000-ben bizonyította rátermettségét a feladatra.) Rögtön a szezonnyitón Melbourne-ben bevetették, ahol saját bevallása szerint majd’ kiugrott a szíve az izgalomtól a 360 lóerős V8-as vezetőülésében. 
A következő autó Mayländer elmondása szerint a még sokkal sportosabb CLK 55 AMG volt, itt már az aerodinamikával is foglalkoztak, elsősorban a lökhárítók és fényhíd környékén. 
Még drasztikusabb váltást hozott az SLK 55 AMG megjelenése. Gyökeresen új konstrukció, a Forma-1-es autóra emlékeztető orrkiképzés, rövid tengelytáv, ami igen agilis kezelhetőséget jelentett Mayländernek. “Fantasztikus volt vezetni” – lelkendezett a pilóta.
Ám még ennél is volt feljebb, legalábbis Mayländer egyik személyes kedvence a 2006-ban pályára küldött CLK 63 AMG. “Egy valóságos szörnyeteg” – emlékszik vissza a német a 6,3 literes V8-asra, amely az előző Mercik 360 lóerejéhez képest már 500 lóerő körül teljesített. 
A 2008-as SL 63 AMG-t világpremierje a 2008-as Ausztrál Nagydíjon volt. Mayländer szerette a hétfokozatú félautomata váltót, ami agresszíven segített különösen a lefele váltásoknál. “Különösen a 2009-es szezonban használtuk sokat” – emlékezett Mayländer.
2010-ben érkezett a hosszúkás orrú SLS AMG modell, amely visszahozta az 50-es, 60-as években divatos szárnyas ajtókat. A legerősebb és leggyorsabb Safety Car volt, 571 lóerővel. A 2011-es Kanadai Nagydíjon, amely a valaha volt leghosszabb ideig tartó futam, a verseny 48 százalékán vezette a mezőnyt. 
Idén pedig bemutatkozik a Mercedes SLS AMG GT, amely a műszaki alapokat tekintve hasonló lesz elődjéhez, inkább csak a dizájnját frissítették. Mayländer pedig továbbra is minden gond nélkül szívesen segít, amikor szükség lesz rá, habár ennek az ezüst Mercinek senki nem örül a pályán. Kivéve persze azok, akik szerencsésen felzárkóznak a segítségével. 

Kommentek

Ütközött a világ legnagyobb repülő járműve

Megsérült második próbaútján a világ legnagyobb légi járműve, az Airlander 10 – jelentette be szerdán a hibrid jármű gyártója.

Finomabb és brutálisabb

Csupasz karbon kompozit elemekkel tette kívánatosabbá és könnyebbé a legújabb Ferrarit a Novitec Rosso, majd a hecc kedvéért rádobott még 100 lóerőt a motor teljesítményére.

Megvan az év magyar videoklipje, megőrülsz!

A szöveg jó, a zene jó, a klip jó, Zsolti jó, a Zetor (MTZ) jó. Ennyi kell a tökéletes videokliphez.

Megduplázza gyártását a Lamborghini

Nem engedi elszállni éves darabszámait az olasz szupersportautó-gyártó, de így is jóval több autót fog készíteni, mint eddig.

A Lada válasza a Suzuki Vitarára

Moszkvában rántotta le a leplet új SUV-tanulmányáról az AvtoVAZ. A Lada XCode az XRay technikáját és főbb stíluselemeit értelmezi újra kívánatos formában.

Kényelem kell, családod van? Ez a Talisman jó neked

Városban is helytáll, de igazi terepe az autópálya a Renault Talisman Grandtournak. Takarékos dízelmotorral és automata sebességváltóval próbáltuk.

Vadonatúj kisautóval készül a Kia

Szeptember végén mutatkozik be az új generációs Kia Rio. Nagyobb lesz és agresszívabb.

F1: Mégis most jön Hamilton hátrasorolása?

A Mercedesnél azt mondják, Lewis Hamilton motorcserés büntetését valószínűleg a hétvégi Belga Nagydíjon tudják majd le. Csütörtökön kiderül.

F1: A Ferrari új motort visz Belgiumba

Az viszont nem biztos, hogy használni is fogják, ennek ellenére már Spában visszaelőznék a Red Bullt.

Ötvenkét új magyar busz a Dél-Dunántúlon

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. 52 új, Magyarországon gyártott autóbuszt állít forgalomba október végéig.

Suzukiból készített BMW-t a magyar srác

Az eredményt pedig a tőle megszokott minőségben kapjuk. De van itt tuningolt autópálya-rendőr és kabrió Honda Civic is.

F1: Belgiumban Rosbergre száll a glória

A Belga Nagydíj pénteki edzésén a Mercedes autójára is felkerül végre a saját találmányuk, a fejvédő keret.