F1: Soha nem volt még szorosabb?

Izgalmas szezonnak nézünk elébe

Szerző: Deák Dániel levél küldés 
Dátum: 2013.03.04. 18.30

A mutatók többsége szerint kiegyenlített erőviszonyok mellett kezdődhet el az idei szezon. A tavalyi menők idén is jók lehetnek, a Mercedes pedig felzárkózhat.

A tesztszezon végeztével évről évre elkezdődnek a találgatások, melyik csapat milyen erőt képvisel majd az adott idényben. Ez most sincs másképp, kellemes témát adva a Forma-1 körül tevékenykedő elemzőknek. 
A valós erősorrendet szinte lehetetlen megállapítani, de találgatni és spekulálni bátran lehet. Ritkán vannak olyan egyértelmű jelek, mint a Ferrari tavalyi borzalmas küszködése, amelyet már a csapat kommunikációs gépezete sem tudott és akart eltitkolni. Az autó gyengén sikerült, rosszul álltak, Fernando Alonso mégis végig harcban állt a világbajnoki címért, még ha az események eleinte szerencsésen is alakultak számukra. Kevesen gondolták volna a kiábrándító tesztek után, hogy így alakul majd.
Idén a mezőny sokkal kiegyenlítettebbnek tűnik. Akik tavaly jól mentek, azok a teszteken sem okoztak csalódást, sőt az összkép alapján a Hamiltonnal új erőre kapott Mercedes felzárkózása sem tűnik elképzelhetetlennek.
Nehéz összehasonlítani a csapatokat, a nyers időeredmények nem jelentenek sokat, mert nagy kérdés, ki milyen beállításokkal, üzemanyag-mennyiséggel futotta legjobb idejét. A Red Bull a becslések szerint például legalább 70 kg üzemanyaggal kezdett körözni, Vettel így futotta 1:22,197-es legjobb idejét Barcelonában. Míg a téli csúcsot Nico Rosberg Mercedese a kalkulációk szerint 30 kilónyi benzinnel tudott 1:20,130-at. Ha igazak a feltételezések, akkor a Red Bull az időmérőn jellemző 20 kg-os puttonnyal 1:19.047-es időt futhatna – elméletileg. Egy-egy megnyert tesztnapnak persze nem elhanyagolható a marketing/PR-értéke sem, nem kizárt tehát, hogy egyes csapatok erre is játszanak. 
Egy körön a McLaren is gyorsnak tűnik és a Ferrari is odaérhet az élmezőnyben, de a wokingiak hosszú távú teljesítménye kérdéses, ugyanis autóik egyelőre zabálják a gumikat és meglehetősen kiszámíthatatlanul viselkednek. A Mercedes szintén masszívan koptatja a gumikat, ami régi hibájuk, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy megnyugtató megoldást találtak volna rá. A Lotus – a tavalyi produkciójuk mintájára – időmérős körülmények között nem kiemelkedő – de nem is rossz -, a versenytempója viszont az egyik legjobb a mezőnyben. Főleg e tekintetben okozhat ismét meglepetéseket a Sauber, illetve a másik erősödő középcsapat, a Force India is, ám a Williams-Renault is kiegyensúlyozott konstrukciónak tűnik.

A másik gyakori összevetési alap a lefutott kilométerek száma. Ebben épp az előbb dicsért Lotus mutatkozik gyengének – különösen Kimi Räikkönen volt balszerencsés az ételmérgezésével, váltóhibájával, illetve a telemetriai problémákkal, amelyeknek következtében csak 260 kört (1182 km-t) tudott megtenni, a legkevesebbet azok közül, akiknek a tesztszezon elején is biztos pilótai állásuk volt. A legaktívabb pilóta a sauberes újonc, Esteban Gutierrez volt, 607 körrel és 2768 km-rel. 
A Lotus tehát nem bizonyította megbízhatóságát, ami azzal összevetésben érdekes, hogy a múlt évet műszaki probléma nélkül csinálták végig, igaz a tavalyi tesztszezonban jó pár napot ki kellett hagyniuk futóművük konstrukciós hibája miatt. A 2012-ben rendszeresen lerobbanó Mercedes pedig azzal együtt 5000 kilométer fölötti távolságot tett meg, hogy a gyakorlások elején kétszer is le kellett állniuk technikai malőrök miatt. Láthatjuk tehát, hogy ezeket az adatokat is fenntartásokkal érdemes kezelni; könnyen lehet, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a Lotus megtalálta és kiűzte a technika ördögét, és Kimi Räikkönen ismét teljesíti mind a 19 futamot. 
Az elő-előforduló műszaki hibák ellenére lenyűgöző a mai F1-es autók megbízhatósága. A legszorgalmasabb Sauber például 5300 kilométernél is többet tett meg komolyabb hiba nélkül, de még a később elkészült új Williams FW35-ös is 3000 km felett teljesített. Előfordulhat, hogy jövőre a gépek konstrukcióját alapjaiban megváltoztató turbómotorok felborítják a rendet, de egyelőre az idei prototípusok komolyabb technikai incidensek nélkül futják a versenytávokat, ami régen egyáltalán nem volt általános. 
Tehát minden mutató szerint kiegyenlítettnek tűnik a mezőny. A csapatok felkészültek, de például a Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry is bevallotta, hogy rettegnek az idei Pirellik kiszámíthatatlanságától – és véleményével aligha van egyedül. Senki nem meri tehát megjósolni, hogy mi lesz a befutó Melbourne-ben, nemhogy a szezonzáró Brazil Nagydíjon, ami reményeink szerint azt jelenti, hogy izgalmas szezonnak nézünk elébe.
A csapatok által a 2013-as autókkal megtett teljes táv

 Csapat  Körök  Távolság (km)
 Sauber  1161  5306
 Mercedes AMG  1138  5224
 Ferrari  1069  4913
 McLaren  1009  4629
 Reb Bull  1008  4607
 Caterham  985  4512
 Toro Rosso  984  4505
 Force India  980  4480
 Marussia  799  3669
 Lotus  771  3527
 Williams  664  3090

A Barcelonában elért leggyorsabb körök

 Pilóta  Csapat  Idő  Gumikeverék
 Nico Rosberg  Mercedes AMG  1:20,130  lágy (sárga)
 Fernando Alonso  Ferrari  1:20,494  lágy (sárga)
 Lewis Hamilton  Mercedes AMG  1:20,558  lágy (sárga)
 Felipe Massa  Ferrari  1:21,266  szuperlágy (piros)
 Jenson Button  McLaren  1:21,444  lágy (sárga)
 Nico Hülkenberg  Sauber  1:21,541  lágy (sárga)
 Adrian Sutil  Force India  1:21,627  lágy (sárga)
 Kimi Räikkönen  Lotus F1  1:21,658  lágy (sárga)
 Paul di Resta  Force India  1:21,667  lágy (sárga)
 Sergio Perez  McLaren  1:21,848  lágy (sárga)
 Romain Grosjean  Lotus F1  1:22,188  lágy (sárga)
 Sebastian Vettel  Red Bull  1:22,197  lágy (sárga)
 Pastor Maldonado  Williams  1:22,305  lágy (sárga)
 Valtteri Bottas  Williams  1:22,468  lágy (sárga)
 Esteban Gutierrez  Sauber  1:22,553  lágy (sárga)
 Mark Webber  Red Bull  1:22,658  lágy (sárga)
 Charles Pic  Caterham F1  1:23,115  lágy (sárga)
 Jules Bianchi  Marussia F1  1:23,167  lágy (sárga)
 Jean-Eric Vergne  Toro Rosso  1:23,223  lágy (sárga)
 Davide Valsecchi  Lotus F1  1:23,448  lágy (sárga)
 Daniel Ricciardo  Toro Rosso  1:23,628  lágy (sárga)
 Max Chilton  Marussia F1  1:24,103  lágy (sárga)
 Giedo van der Garde  Caterham F1  1:24,235  lágy (sárga)

Kommentek

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

Így változik az útdíjrendszer jövőre

Jövőre nem emelkednek a tömegközlekedési tarifák, és az úthasználati díjrendszerben sem lesz komoly változtatás.

Hidrogén hajthatja a Lexus új csúcsmodelljét

Brit sajtóértesülések szerint a Lexus LS utódmodellje nem is hibrid, hanem egyenesen hidrogén üzemanyagcellás lesz. A modell 2019-ben érkezik, addig még bármi megtörténhet.

F1: Wehrlein készen áll, hogy beüljön a Mercibe

A Mercedes neveltje, Pascal Wehrlein úgy gondolja, készen áll a kihívásra, ha Toto Wolffék úgy döntenek, vele pótolják a visszavonuló Nico Rosberget.

F1: Vettel nem készül a Mercedeshez

Sebastian Vettel azt mondja, nem pályázik Nico Rosberg megüresedett mercedeses ülésére, neki a Ferrarinál van dolga 2017-ben is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.