F1: Hamilton igazi hajcsár lett

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2013.03.04. 12.40

Bár a Mercedes volt a leggyorsabb a téli tesztelés utolsó két napján, Lewis Hamilton szerint nem lehetnek igazán elégedettek, a pilóta határozottan követeli a további kemény munkát a csapattól.

A teli tesztek utolsó két napján mindkétszer a Mercedes volt a leggyorsabb, de Lewis Hamilton cseppet sem szállt el az eredményektől. A 2008-as bajnok a csapatfőnök, Ross Brawn által is bátorított kritikai hangnemben követeli a további fejlesztési munkát.
“Ezután is hajtanunk kell. Nyomást kell gyakorolnom, és Rossnak is és Totónak (Wolff, motorsportfőnök) szintén. Fenn kell tartanunk a nyomást, hogy javuljunk a lényeges területeken. Elmondom a csapatnak az autó gyengéit, hogy hol lehet még javítani.”
“A következő héten a gyárban leszünk, a szimulátoron dolgozunk, azt is javítani akarjuk. A szélcsatornás srácoknak is visszajelzéseket kell adnunk, és válaszokat is várunk arról, hogy áll az autó. Aztán jönnek majd a fejlesztési csomagok is, és ha ők azt mondják, hogy Kínára érkezik, akkor megmondjuk, hogy már Malajziára akarjuk. Fenn kell tartani a nyomást” – magyarázta a hajcsárszerepbe előlépett Hamilton.
“Nem mondhatom, hogy tökéletesen elégedett vagyok” – mondta a téli munkáról. “Ha azt éreztem volna, hogy rakétát adtak alám, akkor talán az lennék, de azért így is úgy gondolom, hogy jó alapokon dolgozunk. Azt hiszem, sikerült előbbre lépnünk az újabb fejlesztésekkel, de nyilván mások is hozták ezeket, szóval csak kicsit léptünk, ennél több kell.”

Kommentek

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

Egyszerre áremelés és árcsökkentés a kutakon

A Mol szerdán emeli a benzin árát, a gázolajé ugyanakkor csökkenni fog.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.