Nyikolaj Fomenko, a Marussia társtulajdonosa egy interjúban elkottyintotta, hogy Max Chilton lesz Timo Glock csapattársa jövőre. Tekintettel a nyilatkozatra, a csapat kedden hivatalosan is bejelentette az eddig tartalékosként dolgozó angol szerződtetését, aki édesapja révén több mint tízmillió euró szponzorpénzt tesz be a kasszába.

“Nehéz szavakba önteni, mit érzek most, hogy hivatalossá vált a Marussiával kötött szerződésem” – mondta Chilton, aki Abu-Dzabiban már szabadedzésen is vezette az autót. “Egy számomra fantasztikus év zárult le a bejelentéssel. A GP2-es pole-jaim és győzelmeim, valamint az ifjoncteszten nyújtott teljesítményem mindenkit meggyőzött arról, hogy képes vagyok a legmagasabb szinten teljesíteni.”

“Nagyon szerencsés vagyok, hogy az utolsó hat futamon testközelből figyelhettem a Marussia működését. Így már tisztában vagyok az egyes részfolyamatokkal, könnyebben kijövök emberekkel, ami jelentősen megkönnyíti a beilleszkedésemet.”

Chilton a GP2 idei szezonját a negyedik helyen zárta. Szerződtetésével már csak két hely kiadó a Forma-1-ben, a Caterham, illetve a Force India gondolkozik azon, hogy kit igazoljon le Charles Pic, illetve Paul di Resta mellé.