A HELL ENERGY újabb nagyszabású beruházást tervez a borsodi térségben, a 6 milliárd összértékű projekt keretében egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas autó- és motorsport komplexum épül majd meg a Miskolctól 20 km-re fekvő Szikszón – jelentette be a cég mai közleményében.
A 2,6 km hosszú aszfaltos versenypálya – mivel az Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) és az Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) szabványoknak mindenben megfelel – műszaki adottságai tekintetében Magyarországon kizárólag a Forma-1 futamait rendező mogyoródi Hungaroringhez hasonlítható, igaz, méretében és kapacitásában azért elmarad attól. 
A közel 6 milliárd összértékű projekt mindezeknek megfelelően egy nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas mintegy 2,6 km hosszú aszfaltozott versenypálya, hozzá tartozó versenyépület, fedett és szabadtéri gokartpálya, hotel és étterem, valamint több ezer négyzetméteres játszópark létrehozását foglalja magában. 
A 12-16 méter széles aszfaltos versenypálya mellett felépül majd a versenyzők kiszolgálásához, a versenyek lebonyolításához, valamint a VIP vendégek elhelyezéséhez szükséges versenyépület, ezenkívül 20 db egyenként 2 versenyautó elhelyezésére lehetőséget biztosító boksz is. A pálya éjszakai világítással is ellátott. A versenypályán a tervek szerint lehetőség lesz exkluzív (Ferrari, Lamborghini) és standard pálya-versenyautók bérlésére is, de akár saját autóval vagy motorral is kipróbálhatja bárki. A tervek között szerepel vezetéstechnikai centrum kialakítása.
A pálya úgy épül meg, hogy opcionálisan egy későbbi időpontban lehetséges legyen a meghosszabbítása is, közel 4 km hosszúságúra. Így a Hell Ring elviekben akár Forma 1-es, illetve Moto GP-versenyek megrendezésére is alkalmassá fog válhat.


Mivel a Hell Ring az egész család számára kíván szórakozási lehetőséget nyújtani, természetesen a gyermekek igényeinek is meg fog felelni. A tervek között szerepel, hogy a komplexum területén épül fel Közép-Kelet-Európa legnagyobb és legszínvonalasabb szabadtéri játszótere, mintegy 5000 m2 területen. Ez az egyedi játszópark olyan attrakció lesz, amely a pályától függetlenül is megállja a helyét, és változatosságával akár egész napos szórakozást tud nyújtani a 0-12 éves korosztály számára.
A beruházás megvalósításához a HELL több pályázatot is benyújtott az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében, egyrészt iparterület-fejlesztésre, másrészt szálláshely-bővítésre, valamint turisztikai attrakció megvalósítására. Két pályázat ügyében még nincs döntés, a szálláshely-fejlesztési pályázaton a “HELL RING Hotel Szikszó” című pályázat 500 millió forintos támogatást kapott. A támogatási összeget a közel 900 millió összértékű hotel beruházáshoz fogja a cég felhasználni.