A 2012-es idényben, pontosabban annak első felében a gumik kezelése volt a Forma-1-es csapatok előtt álló egyik legnagyobb kihívás. 
Az eltérő körülmények között más és más csapatoknál működtek az abroncsok, egyes alakulatok viszont csak szenvedtek, nem tudtak “beletrafálni” a Pirellik működési tartományába – néha nem sikerült kellően felmelegíteni őket, máskor épp ellenkezőleg, az eredmény pedig a hiányzó tapadás volt.
A mclarenes Jenson Button szerint idén túl sok múlott a szerencsén, az autó alapvető karakterisztikáján és az esetleg véletlenül eltalált beállításokon, ezért szeretné, ha 2013-ban könnyebben működésre bírható, szélesebb működési tartományú gumikat adna a Pirelli.
“Jó lenne, ha egy kicsit módosulna a gumik működési tartománya. Sok csapat, köztük mi is küszködtünk vele, hogy a megfelelő tartományba juttassuk őket, nagyobb játéktér kellene. Úgy igazságosabb lenne. Egyeseknek mázlijuk volt a gumikkal az év elején, mások buktak rajta. Nagyon nehéz a gumikat a megfelelő tartományba juttatni, drasztikusan változtatni kell az autó hűtésén, hogy működjenek.”
A 2009-es bajnok a fentekkel együtt összességében elégedett volt az idei gumik kopásával, az utolsó néhány futamon látott konzervatív, túl tartós kombinációk nem is tetszettek neki annyira. 
“Azt hiszem, a kopás egész évben jó volt. Az USA-ban az új aszfalt miatt egy kicsit más volt az egy kiállásos stratégia, de más pályákon nem volt túl izgalmas. Szerintem a Pirelli és az FIA is nagyobb kopást szeretne ennél.”