Nico Hülkenberg a Sauber kedvéért elhagyja a Force Indiát, de ez nem jelenti azt, hogy német pilóta nélkül marad a csapat. Az Auto, Motor und Sport úgy tudja, hogy Hülkenberg pótlására Adrian Sutil a legesélyesebb, akit éppen a tavalyi szezon után menesztett az istálló. Noha a lap megbízható forrásokra hivatkozott, Otmar Szafnauer sportigazgató szerint még nem született döntés. “Egyelőre egyetlen pilótával sem írtunk alá semmit” – jelentette ki Szafnauer.

A csapatfőnök Vijay Mallya ugyanakkor többször is említette Sutil nevét az elmúlt hetekben, akiért az idei szezonra felfüggesztett börtönbüntetése miatt sem kapkodtak a csapatok. “A következő két hétben várható valamilyen bejelentés” – mondta Szafnauer. Az ülésért Bruno Senna, Jaime Alguersuari, Sebastian Buemi és Jules Bianchi is hajtott, de még nincs minden veszve számukra: a Sutillal való megegyezés útjába állhat, ha felfüggesztett börtönbüntetése miatt gondjai támadhatnak a kínai, amerikai és kanadai beutazással.

Senna már csak azért is hajt a Force Indiára, mert más források szerint eldőlt, hogy a 2013-as idényben Valtteri Bottast ülteti helyére a Williams. A hírről több finn újság is beszámolt a Brazil Nagydíj után, sőt a Sutil-szerződést világgá kürtölő Auto, Motor und Sport is úgy tudja, hogy a brazil pilóta állás után kajtat a paddockban. Bottast a csapatfőnökök nagy része hatalmas tehetségnek tartja.