Amikor a Williams a 2011-es szezon után úgy döntött, hogy Rubens Barrichello helyett Bruno Sennát alkalmazza, úgy tűnt, hogy a veterán karrierje 323 futam után véget ért. Barrichello azóta az IndyCarban versenyez, viszonylag kevés sikerrel, jövőre azonban visszatérhet az elitkategóriába.

Ahogy az austini versenyen, úgy Interlagosban is díszvendég volt Barrichello, akinek szokatlan volt ez a szerep. “Most valami olyasmit csinálok, amit húsz éve egyszer sem, a pálya mellől nézem a versenyt” – mondta Barrichello a hétvége felvezetéseként.

Az egyik brazil újság értesülése szerint ugyanakkor Barrichello nemcsak nézőként volt jelen Interlagosban, hanem tárgyalásai is voltak. Állítólag a Caterhammel folytat komoly egyeztetéseket a brazil, akit nagyon szeretne leigazolni Charles Pic mellé a csapat új főnöke, Cyril Abiteboul.

“Azért jöttem ide, hogy élvezzem a versenyt, most nem a jövőm a téma” – állította viszont Barrichello. “Még mindig az F1 részének érzem magam, egyébként jól megvagyok.” Barrichello mellett a holland Giedo van der Garde, Luiz Razia és Bruno Senna van képben a Caterhamnél, Heikki Kovalainen szinte biztosan nem marad, mert nincs mögötte szponzori háttér. Ugyanígy áll Vitalij Petrov is.

Az is lehet, hogy Barrichello végül marad az IndyCarban, de nem biztos, hogy idei csapata, a KV Racing színeiben. “Tárgyalok egy pár csapattal, de még korai lenne megmondani, hogy lesz-e ezekből valami” – nyilatkozta a brazil, aki a hírek szerint a hondás Chip Ganassi Racingnél köthet ki.