Az idén visszatért Kimi Räikkönen néhány futammal ezelőtt arról beszélt, hogy ha a bajnoki címet nem nyerheti meg – ami egyébként szintén nem izgatja annyira -, akkor inkább lenne 4., mint 3. egyéniben, ugyanis örömmel kihagyná az FIA év végi díjkiosztóját Isztambulban.  
A finn pilóta Korea után ugyan kiesett a bajnoki esélyesek közül, de az abu-dzabi győzelmével tovább erősítette 3. helyét. Austinban csak a 6. lett, míg Lewis Hamilton nyert, a szezonzáró előtt 16 pont választja el őket.
A konstruktőri 3. hely mostanra elérhetetlenné vált a Lotus számára, így az egyéni 3. pozícióhoz nagyon ragaszkodnak, akármit is mondjon Räikkönen. A csapatfőnök, Eric Boullier szerint Interlagosban tartható lesz a helyezés:
“Egyértelműen mindent megteszünk majd, hogy Kiminek el kelljen mennie Isztambulba! Igyekszünk úgy állni, mint a múlt hétvégén, azaz legalább egy autónknak dobogóesélyesnek kell lennie” – nyilatkozta a brit Autosportnak.
“Az Austinban látott időmérős tempónk alapján legalább az egyik autót a dobogóra várhattuk volna. Az első kerékcseréig meg is volt hozzá a tempó, felzárkóztunk Alonsóra, előtte is lettünk volna, de ugyanúgy gondunk volt az egyik csavarpisztollyal a kerékcserénél, mint a Ferrarinak. Ezzel veszítettünk pár helyet, utána már nehéz volt visszakapaszkodni, a és a második etapon adódott gumiszemcsésedés sem segített” – magyarázta Boullier.
Räikkönen egyébként minden várakozást felülmúló idényt teljesít: az eddigi 19 futamból 18 alkalommal pontot szerzett, de még a gumik miatt rosszul alakult Kínai Nagydíjon is célba ért, ezzel ő a mezőny egyetlen pilótája, aki minden kört, az összes versenykilométert teljesítette. Ha Brazíliában is célba ér, övé lesz az egy idényben befejezett legtöbb futam és a legtöbb versenykilométer rekordja is.