A hétvégén 2007 után újra Forma-1-es Amerikai Nagydíjat rendeznek, a helyszín a vadonatúj austini Circuit of the Americas lesz. Mivel a pályán a néhány hete tartott megnyitón kívül még nem köröztek, minden résztvevő csak a szimulációkra hagyatkozhat, így van ezzel a gumiszállító Pirelli is.
Az 5515 méteres pályán számos kihívás vár az F1-esekre: az új, szűz aszfalt felülete ne csak a portól, de a felszínre szivárgó olajoktól is csúszós lesz, a nyomvonal pedig ugyanúgy tartalmaz majd egyeneseket, mint technikás, kanyargós részeket, a gumik minden irányból komoly terheléseket kapnak majd, a tapadás pedig kulcsfontosságú lesz a jó köridőhöz a lassabb részeken.
A Pirelli nem akar rizikót vállalni az új, ismeretlen helyszínen, így a kemény (ezüst/szürke) és a közepes (fehér) keveréket viszi Austinba, a csapatok adatgyűjtését, felkészülését pedig a pénteki edzésekre kiosztott egy-egy plusz garnitúra keménnyel segíti. Bár biztosat nem lehet állítani, a gumiválasztás alapján valószínű, hogy az 56 körös versenyt egy kiállással teljesítheti majd a mezőny nagy része.
“Austin a három idei helyszín egyike, ahol nem jártunk még korábban, de Bahreinben teszteltünk, Hockenheimben pedig jártunk a GP3-mal korábban, szóval talán ez lesz az év legnagyobb kihívása számunkra. De az ismeretlenbe való ugrás nem szokatlan nekünk, tavaly szinte mindegyik pálya új volt számunkra” – mondja az olasz cég motorsportfőnöke, Paul Hembery. 
“A szimulációk és az aszfaltminták alapján előreláthatóan nehéz pályához a kemény és a közepes keveréket választottuk. Természetesen igyekeztünk inkább biztosra menni az új pálya esetében, de Abu-Dzabiban is konzervatív volt a gumikínálat, és mégis az év egyik legizgalmasabb futamát láttuk.”
“Végtelenül örülünk, hogy a Forma-1-gyel visszatérünk az USA-ba, számunkra is kulcsfontosságú piac, és nagyon sok lelkes F1-rajongó hazája. Igazán felpörgetett minket ez a futam, a bajnokság pedig nagyon kiélezett, jobbkor nem is jöhetne a verseny!”