Fernando Alonso ugyan pocsék autóval kezdte a 2012-es idényt, de nyárra kemény munkával a favorittá vált, őszig vezette a bajnokságot. A balszerencse azonban a spanyolt is utolérte végül, Belgiumban és Japánban is már a rajtnál búcsúzott, míg Sebastian Vettel Szingapúrtól Indiáig sorozatban négy futamot nyert, az élre állt.
Alonsónak Abu-Dzabiban volt egy kis reménye, hogy megfordítsa az állást, de Vettel a bokszból rajtolva is egészen a spanyol mögé, a harmadik helyre kapaszkodott, így két futammal a vége előtt 10 pont előnnyel áll. Ha szerencsés, Vettel már a hétvégén, Austinban háromszoros bajnok lehet, de az előny és a jobb autó birtokában sem bízta el magát, a ferrarist nagyon is méltó ellenfélnek érzi, mindkettőjüknek kijutott a bajból is, míg idáig jutottak.
“Ha megnézzük az eddigi futamokat, Fernando kiesései, problémái és az enyémek kiegyenlítik egymást. Hiszem, hogy győz majd a jobbik. Nem kétséges, hogy jó helyzetben vagyok, és remélem, hogy végig jól is megy majd, hogy megérdemelten lehessek bajnok.”
“Persze az elmúlt pár futam nagyon jól alakult számomra, és akkor még finoman fogalmaztam, nagyon jól kijöttek a dolgaim. De egy 20 futamos idényben mindenképpen adódnak balesetek, műszaki okból történő kiesések. Nekem is volt pár ilyen, remélem, túl vagyok rajtuk.” 
A Red Bull-os címvédő 2007-ben az Amerikai Nagydíjon futotta első Forma-1-es versenyét, amikor a BMW-nél kellett beugrania az egy héttel korábban Kanadában óriásit bukó Robert Kubica helyére, most pedig már a 100. futamára készül, szintén az USA-ban.
“Olyan gyorsan elszaladt ez az idő! A száz egy nagy szám, száz futam nagyon soknak hangzik. Száz rajt, százszor kellett túlélni az első kanyart. De ha belegondolok, nem érzem, hogy olyan régen volt, amikor bemutatkoztam az F1-ben. Ez is mutatja, hogy repül az idő, ha az ember azt csinálja, amit szeret. Jöhet a következő 100!”