A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tavaly döntött arról, hogy – az eredeti tervek szerint – 2013-tól tisztán elektromos hajtású formaautós bajnokságot indít. A szervezet most új bejelentést tett a Formula E-vel kapcsolatban: megvan a szervező, megvan az autó körvonalazódott a versenysorozat.

Az FIA megegyezésre jutott a leendő promóterrel: a Formula E Holdings (FEH) nevű cég fő befektetője Enrique Banuelos londoni üzletember, míg elnök-vezérigazgatója és társtulajdonosa az évtizedes motorsport-tapasztalatokkal is rendelkező Alejandro Agag. A műszaki hátteret – azaz az autókat – a brit Drayson Racing Technologies és a francia Electric Formula biztosítja – a két cég vezetője szintén szerepet kap a széria irányításában.

Az eredeti tervekkel ellentétben 2013-tól még csak demókat tartanak majd a Formula E autókkal, a bajnokság, amelynek fordulóit remények szerint a világ nagyvárosainak utcáin, nevezetes helyszínein tartanak majd, 2014-ben indul. Rio de Janiero már érdeklődik a versenyrendezés iránt. A szériába 10 csapatot, 20 pilótát várnak.

“Szeretnék köszönetet mondani minden érdekeltnek! Ez az új, a nagyvárosok szívében rendezendő versenysorozat biztosan új közönséget is elér majd. Nagyon örülünk a Formula E Holdingsszal kötött megállapodásnak, komoly tapasztalatot hoznak a motorsportba. Ez az új, látványos sorozat szórakozást kínál majd, de emellett lehetőséget ad arra is hogy egy fiatalabb, szélesebb közönség számára is demonstrálja az FIA tiszta energia, mobilitás és fenntarthatóság iránti elkötelezettségét” –  mondta az FIA elnöke, a környezettudatosságot egyik fő programjává tévő Jean Todt.