Szépen kitöltik a nyári szünetet a Lewis Hamilton jövőjével kapcsolatos találgatások. A legfrissebb hír szerint a pilóta személyesen közölte főnökével, hogy 2013-ban is szeretne a csapatnál maradni.

Korábban a McLaren ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale úgy fogalmazott, hogy “közel a megállapodás” a 2008-as idény világbajnokával. Martin Whitmarsh csapatfőnök most azt nyilatkozta, hogy Hamilton azt mondta neki, maradni akar Wokingban.

“Ha Lewis maradni akar a csapatnál, márpedig nekem azt mondta, hogy akar, akkor így kell lennie” – nyilatkozta Whitmarsh a BBC-nek. “Lewis és én két-három hosszú beszélgetést is folytattunk. Közelebb vagyunk, mint valaha voltunk.”