Nem titok, hogy a Ferrari már tavaly megkereste Jenson Buttont, mint Felipe Massa lehetséges utódját, de a 2009-es bajnok végül újabb, három évre szóló szerződést kötött a McLarennel ősszel. Ez azonban nem akadálya a spekulációknak, az utóbbi hetekben Kimi Räikkönen mellett újra felbukkant az angol neve a maranellói csapattal kapcsolatban.

Button korábban “rokonléleknek” nevezte Fernando Alonsót és azt mondta, elméletben szívesen lenne a spanyol csapattársa, azonban a mostani, konkrét lehetőségre rákérdező interjúban egy kis lebegtetés mellett azért tulajdonképpen kizárta, hogy a Ferrarihoz menjen. A kérdésre, hogy kapcsolatban van-e velük, így felelt:

“Hát, mindig is van kapcsolat. Mindig üdvözlöm Stefano Domenicalit, ha a paddockban összefutunk. De mindketten jól tudjuk, hogy nekem a jövő évre is van szerződésem. Tényleg nem tudom, miért is foglalkoznak velem olyan komolyan a ferraris találgatások.”

“Nézzük csak meg a McLarent, egy nagyon-nagyon sikeres csapatról van szó. Persze a vörösökre is igaz ugyanez. Az olaszok nagyon imádják a sportot, különösen az autóversenyzést, de én pillanatnyilag a számomra megfelelő helyen vagyok. Persze, ahogy már korábban is mondtam, soha ne mondd, hogy soha!”

Button szerint a Ferrarinál kialakult helyzet nem is kedvezne egy homo novus érkezésének, Fernando Alonso túlságosan otthon van Maranellóban:

“Nagyon intelligens versenyző, és esetleg, egy párhuzamos valóságban nagyon szívesen dolgoznék vele. Nehéz lenne, de mindig izgalmas, ha ilyen erős és okos a csapattárs. Felnézek rá, ugyanúgy, ahogy Alain Prostra – nagyszerű környezetet építettek, nagyon jó embereket szereztek maguk köré. Sajnálom Felipét, de úgy gondolom, a teljes csapat Fernando mögött áll.”