A Mercedes AMG a 2012-es idény harmadik futamán, a Kínai Nagydíjon ugyan megszerezte a német márka első újkori F1-es győzelmét, de ezen kívül mindössze két dobogót tudnak csak felmutatni, ami két “építkezős” évet követően, 11 futammal az idei év kezdete után nagyon “sovány”.

Az alakulat a konstruktőri bajnokság 5. helyén áll, de nem előre, a Ferrari, a Lotus éa McLaren irányába kell nézniük, sokkal inkább hátra, hiszen a Sauber előtt gyakorlatilag épp Rosberg győzelme tartja őket, a különbség 26 pont, míg a legközelebbi nagycsapat, a Ferrari előnye 83 egység a Mercedesszel szemben. A főnök, Ross Brawn tudja, hogy ez nem elég.

“Ennél többet akarok, az 5. hely nem lehet a célunk, mindent tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jobb helyen fejezzük be az évet. Még sok futam jön, sok pontot lehet szerezni. Nem egészen olyan az autónk, mint szeretnénk, de a csapat erős, nagyon jó embereink vannak, szóval bízom benne, hogy a szezon második felében erősebbek leszünk, mint az első felében voltunk” – mondta a Forma-1 hivatalos oldalának.

“Azt hiszem azonban, hogy így is elégedettek lehetünk néhány dologgal idén. Nyertünk egy futamot, volt pár erős dobogónk és több pontot szereztünk eddig, mint tavaly ugyanekkor. Persze így is érezzük, hogy nem ott vagyunk, ahol szeretnénk, nem vagyunk egyenletesen versenyképesek.  Még ma is dolgozunk a csapat konszolidálásán, a tervezés megerősítésén, hogy később már versenyképesek lehessünk.”

Míg Nico Rosberg azér csak-csak gyűjtögette a pontokat, Michael Schumacher számára igazi vesszőfutás volt eddig 2012. F1-es pályafutása eddigi messze leggyengébb szezonjában 29 pontot gyűjtött, amelynek több mint felét a Valenciában elért 3. hely hozta, amúgy szinte minden futamon történt vele valami, állandóak körülötte a problémák.

A hétszeres bajnok szerződése az év végén lejár, és eddig nem is kötelezte el magát nyíltan a folytatás mellett. Schumacher helyzetéről így beszélt Brawn:

“Azt hiszem, minden érintett számára nagyon fontos döntés lesz ez. Nem fogjuk elkapkodni, majd a megfelelő időpontban bejelentjük, hogyan tovább. Nem is szeretném tovább erősíteni a spekulációkat azzal, hogy bármit is mondok a dolgok jelenlegi állásáról” – majd kitért a németet sújtó pechszériára.

“Nos, kérdés, hogy mit is nevezünk szerencsének. Michael számára kétségtelenül balszerencsések voltak a történtek, de mindennek van valami oka. Minden problémának volt valami oka, ez pedig Michaeltől független. Sajnos mind az ő autójánál jött elő, és erre nem is lehet igazi magyarázatot adni, de így történt.”

“De a tény annyi, hogy valamivel gond volt, ha pedig valamivel gond van, akkor az az én és a csapat a felelőssége, hogy megakadályozzuk, hogy újra előforduljon. Éveken keresztül sokszor kedvezett neki a szerencse, idén viszont peches, de én inkább nem hiszek a szerencsében, legalábbis nem az autóversenyzést illetően.”