Ahhoz képest, hogy a Ferrari bevallottan a kármentésre összpontosítva kezdte az évet, hat futam után Fernando Alonso vezeti a pontversenyt. Erre talán legmerészebb álmaikban sem számítottak a maranellóiak, akik most már egyértelműen a világbajnokság egyik esélyesének számítanak.

A Ferrari a konstruktőri bajnokságban is feljött a harmadik helyre, 86 pontjának nagy részét, 41-et a két utolsó versenyen, Barcelonában és Monacóban szedte össze. Stefano Domenicali csapatfőnök örül a fejlődésnek, de úgy véli, bőven van még tennivaló az autóval. “Nem szabad elfelejtenünk, hogy tovább kell csökkentenünk hátrányunkat, az idény végéig fejlesztenünk kell az autót” – nyilatkozta Domenicali.

“Az a tény, hogy a bajnokság szoros, nem jelent mást, mint hogy sok erős ellenfelünk van. Ezért, ismétlem, dolgoznunk kell az autó fejlesztésén. A legfontosabb az lenne, hogy a hatékonyság csökkenése nélkül növeljük a leszorítóerőt. Vagyis úgy kellene javulást elérnünk, hogy megtartsuk a tempónkat kellő leszorítóerőnél, megmaradjon a tapadásunk lassú kanyarokban és egyáltalán, az autó erős pontjait ne piszkáljuk meg.”

A Ferrari készül új elemekkel a Kanadai Nagydíjra is. “Természetesen lesznek fejlesztéseink Montrealra, ahogy a többi csapatnak is. Ezt a bajnokságot az fogja megnyerni, aki minden pályán megtalálja azt a csomagot, amellyel az autó és a gumik a lehető legjobban működnek.”